A közúti közlekedésről szóló törvénnyel együtt a szabálysértési jogszabály, a közutakról, az igazgatási díjakról, az autósiskolákról és a járművek közúti üzemeltetéséről szóló törvény is módosul szeptembertől
A rolleresek aranykora
A roller szót akkor hallottam először, amikor fiatal koromban Kovács Kati énekesnő utánozhatatlan lendülettel előadta ikonikos rock and roller című dalát a televízióban. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de korunk rollere most lett igazán népszerű. Abban különböznek a régiektől, hogy ezeket nem lábbal kell hajtani, mert elektromosak, és sebességük vetekedik a közutakon haladó járművekével. Amit tudni kell róluk a gyalogosoknak, hogy a rolleresek hangtalanul száguldanak, és mellénk érve alaposan meglepnek, például a járdán. Nekem volt ilyen esetem, de sérülés nélkül megúsztam.
Akik kitalálták az elektromos járgányokat, talán megfeledkeztek a közlekedési szabályokról. A minap a tévés gyorshírekben olvastam a rendőrség közlését, hogy egy szabálytalanul rollerezőt kezdtek üldözni, s mikorra sikerült megállítaniuk, kiderült, hogy 100 km/óra sebességgel is száguldott a fiatalember. A szeptember elsején hatályba lépő új közlekedési szabályok a rolleresekre is szigorúbb előírásokat tartalmaznak és nagyobb visszatartó erővel bíró büntetéseket ígérnek. Meglátjuk...
A járdákon alapvetően nem szabad használni a rollereket, s ha esetleg mégis megjelennek ott, akkor legfeljebb 6 km/órás sebességgel haladhatnak. A közutakon a kerékpároknak kijelölt sávban maximum 25 km/ órás sebességgel közlekedhetnek. A fejlettebb országokban általában 20 km/h a megengedett sebesség. Meggyőződésem, hogy a járdákon mozgó emberek is rászólhatnának a járókelők között kígyózó rendetlenre. Sajnos azt kell mondanom, hogy a polgárok ezt a rossz szokást a szlovákiai politikai elittől vették át. Akik mindent megengednek maguknak minden következmény nélkül. Gondolták, ha nekik szabad?!
Annyit biztosan mondhatok, hogy a rollerezés belépett az életünkbe, és növekedni fog a használók száma, s egyre modernebbeket és erősebbeket fognak gyártani. Arról meggyőződtem, hogy a fiatalok eközben nincsenek felkészülve a rollerek használatára, nem ismerik eléggé a közlekedés szabályait, gyakran nincsenek meg a kötelező kellékek, például a bukósisak, nem tudják azt sem, hogy ketten nem állhatnak rá a rollerre, és így tovább. Mivel a roller inkább a fiatalabb korosztályok tagjainak a közlekedési eszköze, nagy felelősség hárul a szülőkre, hogy ne a legerősebbeket és leggyorsabbakat vásárolják meg nekik, mert a gyerek fizikuma kevés a kordában tartásukhoz. Az idősebb generációk tagjai nem örülnek a rollerezők elburjánzásának, mert a néma suhanáshoz, ehhez a gyorsasághoz nincsenek hozzászokva. Útjaink kapacitása és minősége sem arányos a közlekedési eszközök számával.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.