Tragédia a Galántai járásban: mezőre sodródott az autóbusz, a sofőr meghalt

buszsofor

Az életét a mentősök már nem tudták megmenteni.

Tragikus eset történt csütörtökön, a galántai járásbeli Ábrahám (Abrahám) és Pusztafödémes (Pusté Úľany) közötti szakaszon: egy autóbusz lesodródott az úttestről, majd egy mezőn állt meg. Az incidens idején a járműben csupán az azt vezető 56 éves férfi tartózkodott. A helyszínre érkező mentők ugyan megpróbálták újraéleszteni, sikerrel azonban sajnos már nem jártak.

„Hajnali öt óra körül két mentőegységet küldtünk a helyszínre. A mentők minden erőfeszítése ellenére az orvos az 56 éves férfi halálát tudta csak megállapítani”

– nyilatkozta a Topky.sk portálnak Petra Klimešová, a mentőszolgálat operatív központjának (OS ZZS) szóvivője.

A helyszínre a rendőrség is nagy erőkkel vonult ki, az érintett útszakaszt egy időre lezárták.

„Kollégáink az út szélén, egy mezőn egy autóbuszt találtak, amelynek sofőrje nem mutatott életjeleket. A helyszíni vizsgálat során a rendőrök megállapították, hogy minden bizonnyal nem közlekedési baleset történt”

– közölte Zlatica Antalová, a nagyszombati kerületi rendőrség szóvivője.

A helyszínelő orvos kizárta az idegenkezűséget, a halál pontos okát boncolás segítségével határozzák majd meg.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?