Nehezen, de sikerült – győzelemmel kezdett a DAC Európában

DAC

A DAC labdarúgócsapata 1:0-s győzelmet aratott a Velez Mostar felett a Konferencialiga-selejtező 2. fordulójában. A találkozó egyetlen gólja egy abszurd körülmények között megítélt büntetőből született.

Robert Klauss, a DAC vezetőedzője azt nyilatkozta a Bolton elleni főpróba után, hogy valószínűleg az akkor pályára küldött kezdőcsapattal állna fel a Mostar elleni Konferencialiga-mérkőzésre, ahhoz képest viszont több változás is történt a csapatban: a kapuban Ivacic kezdett, a védelemben Kacsaraba helyett Nemanic, Modesto helyett Juklerod, a középpályán pedig Diongue helyett Ouro.

Mostarból is érkezett több mint száz, pirosba öltözött szurkoló, akik a decibelek tekintetében az első pillanattól kezdve kihívás elé állították a hazai B-középet.

Mivel tavaly a DAC nem indulhatott a Konferencialigában, így a Csallóközben két év után került sor ismét európai kupameccsre. Az első hat percben a dunaszerdahelyiek voltak az aktívabbak, aztán a lendületes játékot megakasztotta Ramadan ápolása: a DAC szélsőjét felöklelték, de a játékvezető csúnyán benézte az esetet. Innentől kifejezetten idegessé vált a játék, egyik szabálytalanság követte a másikat, majd az első negyedórát az első bosnyák helyzet zárta, és ez megszelídítette a játékot, talán túlságosan is, mert a 33. percig, Ramadan próbálkozásáig, nem történt semmi említésre méltó. A félidőig egyértelműen a DAC volt az aktívabb, de kevés veszélyes helyzetet tudott kidolgozni. Az egyik ilyen szituáció során Gueye került helyzetbe, de büntető helyett sárga lap lett a jutalma műesésért.

Galéria

A gyenge színvonalú első félidő után a másodikat bátrabban kezdte a DAC, Ramadannak és Kapanadzének is volt az első percekben lehetősége. Az 57. percben nemcsak a közvetítés, de a helyszínen lévők zöme is lemaradt a történtekről: a Velez kapusa az ötös vonaláról passzolt a védőnek, aki megfogta a labdát, hogy igazítson rajta egyet – mivel a labda már játékban volt, a játékvezető tizenegyest ítélt, amit Gagua higgadtan értékesített – 1:0.

Néhány percig a DAC volt megilletődve attól, hogy gólt szerzett, de aztán a sárga-kékek nyomni kezdtek a második gólért. Gagua közel is járt hozzá a 76. percben, de még saját magát is kicselezte.

A Mostar nem jelentett veszélyt a DAC kapujára a hajrában, de a hazaiak sem erőltették túlságosan a támadásokat, így maradt az 1:0. A visszavágót jövő csütörtökön Zenicán rendezik, mivel a Velez stadionja nem alkalmas UEFA-meccsek lebonyolítására.

Jegyzőkönyv

DAC–Velez Mostar 1:0 (0:0)

Gólszerzők: Gagua (59., 11-esből)

Játékvezető: Ebner (osztrák), 4923 néző

Sárga lap: Gueye, Ramadan ill. Abdullah, Spahic

DAC: Ivacic–Kapanadze, Blažek, Nemanic, Juklerod–Kabics (77. Gruber), Ouro (67. Diongue), Bationo, Ramadan (86. Sylla)–Gueye (67. Trusa), Gagua

VELEZ: Ribic–Oerovic, Hrkac, Duranovic–Nukic, Abdullah, Babic, Mesic–Stojanovic, Spahic, Salcin (77. Besic)

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?