Az ukrajnai rendezés lehetőségéről is tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter Manilában – közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium.
Orosz külügyminisztérium: a rendezés lehetőségéről is tárgyalt Lavrov és Rubio Manilában
Az orosz fél tájékoztatása szerint a felek a kétoldalú kapcsolatok, valamint a nemzetközi helyzet számos kérdéséről folytattak részletes véleménycserét, folytatva a legutóbbi legfelső szintű egyeztetéseket.
Az ukrajnai helyzet megvitatásakor Lavrov ismertette amerikai partnerével a harci érintkezési vonal mentén kialakult helyzetet. Hangsúlyozta, hogy Oroszország elfogadhatatlannak tartja a „kijevi rezsim” további fegyverzését, valamint bírálta az európai országok – megfogalmazása szerint – „általánosan destabilizáló politikáját”, amely szerinte továbbra is arra irányul, hogy „stratégiai vereséget” mérjen Oroszországra.
Az orosz külügyminiszter megerősítette Moszkva készségét a konfliktus politikai és diplomáciai rendezésére, valamint elkötelezettségét azok iránt a javaslatok iránt, amelyeket az amerikai fél terjesztett elő Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök anchorage-i találkozóján, és amelyekkel az orosz államfő egyetértett.
A megbeszélésen más regionális és nemzetközi kérdések is szóba kerültek, egyebek mellett a Perzsa-öböl térségének helyzete.
Lavrov és Rubio üdvözölte a Roszkoszmosz orosz állami vállalat és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) közötti kapcsolatok teljes körű újraindítását, és támogatásáról biztosította a parlamentközi cserelátogatások, valamint a kulturális kapcsolatok fejlesztését. A felek áttekintették az orosz és az amerikai diplomáciai képviseletek működési feltételeinek normalizálását is.
A két külügyminiszter megállapodott abban, hogy folytatják a tárcák közötti kapcsolatokat, többek között a nemzetközi szervezetek keretében.
A 35 perces találkozóra – az orosz tájékoztatás szerint – az amerikai fél kezdeményezésére, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) manilai külügyminiszteri találkozójának alkalmával került sor.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.