Az amerikai és az orosz külügyminiszter rövid megbeszélését tartott

Lavrov

Az amerikai és az orosz külügyminiszter csütörtökön Manilában, az ASEAN-találkozó keretein kívül tartott megbeszélést, amelyen megvitatták az ukrajnai helyzetet.

A találkozóról beszámoló francia AFP hírügynökség szerint Marco Rubio és Szergej Lavrov mintegy harmincperces találkozójára néhány órával azután került sor, hogy Volodimir Zelenszkij és amerikai küldöttek megbeszélést folytattak, amelyet az ukrán elnök szerint a „diplomácia újraélesztése” érdekében szerveztek.

Az amerikai külügyminisztérium szerint a két diplomata „megbeszélte az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatokat, valamint annak szükségességét, hogy véget vessenek az Oroszország és Ukrajna közötti háborúnak”. Marco Rubio kijelentette: „Úgy vélem, hogy az ukrajnai háború sok szempontból megnehezítette Oroszország és az Egyesült Államok számára, hogy más kérdésekben közös nevezőre jussanak”. Hozzátette: „Szeretnénk, ha ez a háború véget érne. „Az Egyesült Államok továbbra is készen áll és szívesen vállal konstruktív szerepet” ebben a kérdésben.

Lavrov kijelentette, hogy „egy ilyen találkozó mindenesetre hasznos lenne. Jobb kérdéseket feltenni és válaszokat kapni”.

Értesülések szerint a felek véleményt cseréltek a közel-keleti konfliktusról is. Moszkva elítélte Washington legutóbbi támadásait szövetségesére, Iránra.

Marco Rubio már kedd este egy gálavacsorán röviden beszélgetett Szergej Lavrovval, és a két vezető csütörtök reggel részt vett az ASEAN Regionális Fórum ülésén.

Az ukrajnai konfliktus lezárására irányuló tárgyalások holtpontra jutottak. A figyelem most a Közel-Keletre összpontosul, miközben Moszkva továbbra is ragaszkodik az általa kitűzött célok megvalósulásához, és azt követeli többek között, hogy Kijev adjon át neki területeket.

„Békére van szükség – méltóságteljes békére –, és Ukrajna már régóta készen áll rá” – írta szerdán az X-en Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?