Szépnek szép, csak káros

kőrisrontó karcsúdíszbogár

Éppen kiszáradt egy patak, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy a Kárpát-medence élővilága új fajjal látszik gazdagodni. Szerintem inkább szegényedni – nyúlt a zsebébe idegesen az öngyújtóját keresve Bandika. Az Ázsiából származó kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétének híre alaposan kihozta a sodrából. 

A fák nagy barátjaként nem fogom tétlenül nézni, ahogy ez a piros potrohú opálzöld légy kiirtja a kőriseimet – magyarázta vehemensen Ervinnek. A Rettenthetetlen Rókagombához címzett, erdő széli turistakocsmában ültek, és várták a fél hármas buszt. Mióta vannak magának kőrisei? – kérdezett vissza Ervin, de Bandika nem jött zavarba. Felelősséget érzek a sorsuk alakulásával kapcsolatban, úgyhogy kicsit az enyémek is. Mint amikor azt mondja a kollégájának: Tudod, Lacikám... – hangzott a magyarázat. Ekkor mondta be a rádió, hogy a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétéről már a szlovák földművelésügyi minisztérium is tud. Csak ők máshogy hívják – nyúlt a poharáért Bandika, majd kimondta: krason jasenový. Vagyis a szlovák neve is arra utal, hogy egy attraktív bogárról van szó. Csúnyának tehát nem csúnya, csak hát káros – vette át a szót Ervin, majd hozzátette: nemcsak bogarakból, de emberekből is tudna sorolni ilyeneket. 

Ezt meg hogy érti? – tette át a hamutartót a szomszédos asztalra Bandika. 

Tudja azt maga nagyon jól – hörpintette ki söre maradékát Ervin, majd arról kezdett beszélni, hogy szinte évente érkezik hozzánk valamilyen új rovar, hogy nehezítse a létezésünket. Kezdődött az egész a krumplibogárral, amelyet Európában először 1877-ben azonosítottak. Ezekben az években érkezett a filoxéra is, a szőlőgyökértetű. Az ezredforduló után megjelentek a harlekinkaticák, aztán a poloskák, amelyek nyár végén tönkreteszik a paradicsomot. Jó tíz éve ideért a nyugati dióburok-fúrólégy, azóta diót is csak akkor eszek, ha veszek vagy valakitől kapok. Az elmúlt években az amerikai szőlőkabóca is megérkezett, terjeszti a szőlő aranyszínű sárgaságát. Fel sem fogtam még, mi is történik pontosan, erre most itt ez a bükkevő smaragdlégy. 

Kőrisrontó karcsúdíszbogár – szólt közbe szigorú tekintettel Bandika. 

Elnézést – szabadkozott Ervin. Remélem, nem sértődős fajta. Csak arra próbálok rámutatni, hogy... jövőre mi jön? Mire készüljünk? 

Bandika zakója zsebébe ejtette az öngyújtóját, majd elmondta: szerinte ami a jövőben fog történni, arra nem lehet felkészülni. Bár, ha jobban belegondolok, arra sem, ami a múltban történt – tette még hozzá, majd lassan felemelkedett az asztaltól, meglátta ugyanis a horizonton a közeledő fél hármas busz remegő kontúrjait.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?