Új kereskedést nyit Kelet-Szlovákiában az IKEA

ikea

Az egység napokon belül fogadja első vásárlóit.

Az IKEA július 29-én új tervezőstúdiót (Plan and Order Point) nyit a poprádi Lipa Park bevásárlóközpontban, ahol a vásárlók személyre szabott tanácsadást és segítséget kaphatnak otthonuk berendezéséhez.

A vállalat közleménye szerint a szakemberek támogatják az ügyfeleket a lakberendezési megoldások megtervezésében, az áruk megrendelésében, valamint a kiszállítás megszervezésében. A megrendelt termékeket átvevőpontra vagy közvetlenül a vásárlók otthonába is kérhetik.

Lucia Klečková, az IKEA szlovákiai marketingvezetője elmondta: a vállalat célja, hogy minél több ember számára elérhetővé tegye a jól megtervezett, funkcionális és megfizethető lakberendezési megoldásokat. Hozzátette, hogy a poprádi tervezőstúdió megnyitásával az IKEA még közelebb kerül a közép- és kelet-szlovákiai vásárlókhoz, akik inspiráló környezetben, szakértői segítséggel tervezhetik meg otthonukat.

A tervezési és konzultációs időpontokat az IKEA honlapján lehet majd lefoglalni. Az új egység hivatalos megnyitóját augusztus 15-én tartják.

A vállalat arra is emlékeztetett, hogy Poprádon már működik a „Kattints és vedd át közelebb hozzád” mobil átvételi pont, amely lehetővé teszi, hogy a vásárlók megrendeléseiket az IKEA áruház felkeresése nélkül vegyék át.

Az IKEA Family és az IKEA for Business tagjai számára az átvételi pont használatának díja minden súlykategóriában 15 euró, ami a cég szerint jelentős megtakarítást jelenthet a hagyományos házhoz szállításhoz képest. Egy átvétel során személyenként legfeljebb 10 rendelés vehető át.

(Refresher)

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?