Postabezárás: egyre több magyarlakta települést érint, és nem ez az egyetlen probléma

Posta

Az utóbbi hetek, hónapok postabezárásai a KDH szerint elfogadhatatlanok, ráadásul a Szlovák Posta az alkalmazottait sem becsüli meg. A posta vezetése ugyanakkor cáfolja a kereszténydemokraták állításait.

Lapunk az elmúlt időszakban szorosan figyelemmel követte a magyarlakta régiókban található posták helyzetét, mivel a Szlovák Posta a hálózat optimalizációjának címszója alatt egyre több kihelyezett hivatalát zárja be. Ennek eredményeként gyakran olyan hivatalok bezárása is szóbeszéd tárgyává válik, amelyet egyáltalán nem vagy csak átmenetileg zárnak be:

  • tegnap például arról tájékoztattunk, hogy az egyik rimaszombati postahivatal a híresztelésekkel ellentétben nem szűnik meg,
  • de az elmúlt napokban beszámoltunk a Karván, Bajcson és Ebeden zajló aláírásgyűjtésről,
  • illetve a Dunaszerdahelyi járásban található községek helyzetét is bemutattuk.


Megkeresésünkre a Szlovák Posta megerősítette, országosan eddig 16 petíció érkezett hozzájuk a bezárásokkal szembeni tiltakozásként.

„Tiszteletben tartjuk a polgárok jogát véleményük kifejezéséhez. Ugyanakkor tény, hogy semmilyen petíció nem tudja megváltoztatni a posta gazdasági állapotát és a fiókok látogatottságának természetes csökkenését a digitalizáció korszakában”

– érvelt a posta.

A bezárások elsősorban az idősek életét nehezítik meg

A postabezárások témája a KDH-t is intenzíven foglalkoztatja. A párt a szerdán közzétett közleményében egyértelműen elutasítja a hálózat optimalizációját. Úgy vélik, a posta nem egyszerű kereskedelmi szolgáltatás, amelyet pusztán a költség-haszon táblázatok alapján be lehet zárni. „Sok település számára a posta az állam egyik utolsó, fizikailag is elérhető szolgáltatása. Ha egy faluból eltűnik a posta, az emberek nem csupán egy épületet veszítenek el. Egy olyan szolgáltatástól esnek el, amely lehetővé teszi számukra a mindennapi ügyintézést, és természetes módon hozzájárul a helyi közösség fennmaradásához” – mondta Igor Janckulík, a párt alelnöke.

Milan Majerský, a kereszténydemokraták vezetője hangsúlyozta, a postahivatalokat elsősorban az idősek, a kisgyermekes családok és az autóval nem rendelkező lakosok veszik igénybe. Itt intézik befizetéseiket, veszik át nyugdíjukat, ajánlott küldeményeiket és hivatalos levelezésüket. A posták bezárása további utazást, magasabb költségeket és még több nehézséget jelent azoknak, akik már most is nehezebben férnek hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, mint a nagyvárosok lakói.

„A kormány nem takarékoskodhat úgy, hogy elveszi az idősektől és a lakosságtól azokat a szolgáltatásokat, amelyekre nap mint nap szükségük van. Robert Fico szívesen beszél az idősek iránti tiszteletről, az igazi tisztelet azonban abban mutatkozik meg, hogy az állam nem hagyja csendben eltűnni az alapvető szolgáltatásokat a településeikről”

– zárta Majerský.

Az alkalmazottakat sem becsülik

Janckulík szerint a hivatalok bezárása nem az egyetlen probléma, amely a Szlovák Postánál megfigyelhető. Elmondása alapján a párt egyre több visszajelzést kap a postai alkalmazottaktól a nem megfelelő bánásmódról. Állítja, a fiókokban dolgozók közül sokan óriási nyomás alatt végzik munkájukat, gyakran egyszerre több munkakört is ellátnak, miközben segítség helyett további adminisztrációval, ellenőrzésekkel és a prémiumok megvonásának fenyegetésével szembesülnek.

A beérkezett jelzések szerint például nem ritka, hogy egyetlen ember két postafiókot is irányít, miközben vezetői feladatai mellett az ügyfélablaknál is kiszolgálja az ügyfeleket. „A dolgozók arról is írnak nekünk, hogy a hiányzó munkatársakat a kollégáik helyettesítik, ezért egyszerre több munkakört is ellátnak. A személyi állomány megerősítése helyett azonban újabb ellenőrzések következnek, amelyek során hiányzó bélyegzőket, aláírásokat és más formai hiányosságokat keresnek. Így nem lehet modern és versenyképes postát építeni.

Az alkalmazottak nem pótolhatják a végtelenségig a menedzsment hibáit, ráadásul nem büntethetők azért, mert a rendkívüli munkaterhelés mellett már nem tudnak eleget tenni az egyre növekvő adminisztratív kötelezettségeknek”

– mondta a KDH alelnöke.

Nem adtak el elég sorsjegyet? Jön a fizetéscsökkentés

Janckulík szerint a bruttó 969 eurós alapbérért cserébe az alkalmazottaknak teljes anyagi felelősséget kell viselniük, szabadságukat pedig gyakran csak egy-egy napra tudják kivenni.

„Különösen megdöbbentőnek tartjuk azt az információt, hogy a dolgozóknak havonta legalább 550 euró értékben kell sorsjegyeket és két SIM-kártyát értékesíteniük, miközben a jelzések szerint előfordul, hogy a prémium megszerzése érdekében ezeket saját maguk vásárolják meg. Ha pedig a vezető nem hagyja jóvá időben a prémiumot, azt utólag már nem lehet kifizetni”

– tette hozzá.

A KDH a fejlemények hatására augusztus 4-re összehívta a parlament közigazgatási és regionális fejlesztési bizottságának ülését. A Szlovák Posta vezetésétől és az illetékes minisztériumtól pedig magyarázatot vár a dolgozók munkakörülményeire, a postafiókok bezárásának kritériumaira, valamint arra, hogy az állam milyen megoldásokat kínál az érintett önkormányzatoknak és lakosaiknak.

A posta mindent cáfol

A Szlovák Posta részletesen sajtóközleményben reagált a KDH állításaira, melyek többségét cáfolta. A felülvizsgálatok kapcsán például úgy fogalmaznak, a munkahelyi ellenőrzések minden nagyvállalat irányításának természetes részét képezik, ezért a posta ezeket a jövőben is folytatni fogja. „Ugyanígy minden konkrét bejelentést kivizsgálunk, amelyek a munkajogi előírások esetleges megsértésére vagy vezető beosztású alkalmazottak nem megfelelő magatartására vonatkoznak” – üzenték.

Elutasítják továbbá a dolgozók túlterhelésére vonatkozó állításokat is, szerintük a rendelkezésre álló adatok egyértelműek. A postások által kézbesített küldemények száma 2020 óta csaknem a felére csökkent, miközben a postafiókokban végzett ügyfélműveletek száma is visszaesett:

  • Besztercebányán például a kézbesített küldemények száma havi több mint 418 ezerről körülbelül 182 ezerre csökkent;
  • az egy alkalmazottra jutó napi átlagos ügyintézések száma pedig 229-ről 116-ra esett vissza.


„A munkavállalók számának a tényleges munkamennyiséghez igazítása, valamint a munkakörök összevonása ezért nem a dolgozók zaklatását jelenti, hanem minden felelősen működő vállalat hatékony irányításának alapelve” – olvasható a közleményben.

A sorsjegyek eladása kapcsán a Szlovák Posta vezetése elutasít minden olyan gyakorlatot, amelyben az alkalmazottakat saját pénzükből történő termékvásárlásra vagy mesterséges eredmények produkálására kényszerítenék. Az ilyen magatartás súlyosan sértené a vállalat szabályait, és minden konkrét bejelentést kivizsgálnának.

Mint írják, 

a motivációs és a mozgóbér nem büntetési eszköz, hanem olyan jutalom, amelyet előre meghatározott szabályok és célok teljesítéséhez kötnek.

A kiegészítő termékek értékesítése pedig nem helyettesíti az alkalmazottak alapvető feladatát, vagyis a minőségi postai szolgáltatások biztosítását.

A hivatalok bezárását a nem hatékony gazdasági működéssel magyarázzák

A Szlovák Posta hangsúlyozza, hogy a szolgáltatások digitalizációja miatt a postahálózat átalakítása mára már szükségszerűvé vált. Szerintük a jelenlegi bezárások azért is okoznak ilyen nehézségeket, mert az előző kormányok nem tették meg a szükséges gazdasági lépéseket a postahivatalok iránti fokozatosan csökkenő igény kapcsán. „Ezért nem korrekt a szükséges átalakítási intézkedéseket a jelenlegi vezetés vagy a jelenlegi kormány kudarcaként bemutatni. Olyan problémáról van szó, amelyre a szakértők hosszú évek óta figyelmeztettek, de amelyet korábban nem kezeltek megfelelő mértékben” – állítják.

Végezetül pedig elutasítják a „rendszeresen ismételt narratívát, miszerint a postahálózat optimalizálása azt jelentené, hogy elveszik a szolgáltatásokat az idősektől, a fogyatékkal élőktől vagy a vidéki lakosságtól”. Ezek az állítások szerintük valótlanok és félrevezetők. „Éppen az időseknek és a fogyatékkal élőknek nincs feltétlenül szükségük arra, hogy személyesen felkeressenek egy postafiókot, és a gyakorlat azt mutatja, hogy ők is élnek a Szlovák Posta által kínált alternatív lehetőségekkel.

A kézbesítők közvetlenül az otthonukban nyújtanak szolgáltatásokat: kézbesítik a nyugdíjat és a küldeményeket, lehetővé teszik a SIPO-befizetések, postautalványok rendezését, valamint levél- és csomagküldemények feladását is.

Még akkor sem szükséges ma már feltétlenül felkeresni a postát, ha valaki sárga értesítőt talál a postaládájában. A küldemény ismételt házhoz kézbesítése kérhető, másik postára vagy csomagautomatába is átirányítható” – üzenték.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?