4 millió 646 ezren dolgoztak júniusban Magyarországon

munkapiac

Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer volt. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A foglalkoztatottak száma egy hónap alatt 8200-zal, egy év alatt 66 ezerrel csökkent. A munkanélküliek száma május óta 5200-zal, a ráta 0,1 százalékponttal nőtt.

Az április-júniusi időszakban, azaz a második negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 633 ezer volt, 28 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakától és 7600-zal az előző háromhónapos időszaktól. A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 439 ezren dolgoztak, 50 ezerrel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában.

A 15-74 éves munkanélküliek átlagos létszáma 218 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt a második negyedév három hónapjának átlagában. Az előző háromhavi átlaghoz képest a munkanélküliek száma 10 ezerrel, a ráta 0,2 százalékponttal nőtt.

A KSH közölte: a 15-64 évesek körében a foglalkoztatási ráta lényegében megegyezett az egy évvel ezelőtti értékkel, 75,0 százalék volt. A ráta a férfiak esetében 79,1 százalékot, a nők körében pedig 70,7 százalékot mutatott.

A 15-74 éves munkanélküliek átlagos létszáma 218 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt a második negyedévben.

A férfi munkanélküliek száma 106 ezer, a nőké 112 ezer volt. A ráta a férfiak körében 4,1 százalékot, míg a nőknél 4,9 százalékot ért el.

A KSH kitért arra, hogy a munkakeresés átlagos időtartama 12,5 hónapot vett igénybe, a munkanélküliek 36,7 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ami 4,6 százalékponttal elmaradt az előző év azonos időszaki értéktől. A 4-11 hónapja munkát keresők aránya 1,0 százalékponttal 28,0 százalékra, míg a több mint egy éve munkát keresőké 3,6 százalékponttal, 35,3 százalékra emelkedett.

A jelentés idézi a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatait, amelyek szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma június végén az egy évvel korábbihoz képest 3,8 százalékkal, 211 ezerre mérséklődött.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?