Szigorúan ellenőrzött utasok

Persze, én sem, mert megyek szavazni. Na de kire? – erősködött Bandika. Ervin zsebkésével a dinnye lerágott héját kezdte szeletelni, majd a szeleteket egyesével megpróbálta behajítani az Algida feliratú műanyag szemetes kosárba, amelyet még valamikor 1997 táján drótozhattak oda nagy szakértelemmel. Engem ez nem érdekel. Mármint a választás. Sokkal jobban aggaszt, hogy szeptembertől Szlovákiában nem ülhet motorra, aki már ivott alkoholt.

Hát de eddig is zéró toleranciában éltünk, mi ezen most a fura? – érdeklődött Bandika. Ervin kifejtette, hogy az új szabályozás nem a jármű vezetőjére vonatkozik, hanem arra, aki nem vezetőként utazik a járművel. Bandika ijedt arccal kérdezett. Ő az utas… honfoglalás kori magyar kifejezéssel élve, nem?

De – felelte Ervin, és hangot adott aggályának, mely szerint innentől kezdve az ember már a szőlőhegyre sem mehet ki nyugodtan dolgozni abban a tudatban, hogy a fia vagy valami ismerős majd hazaviszi robogóval, mopeddel. Mint eddig.

Ez tragédia, kérem, ezek nem tartják tiszteletben a mi hagyományainkat. Arról nem is beszélve, hogy az új szabály az autósokat is érinti, idézem: az autóban utazó ittas utas nem szólhat bele a vezetésbe. Na már most, kérem, ez teljes képtelenség. Hát akkor ha mondjuk egy olyan eset történik, mint a múltkor, hogy egy olyan egyén visz haza, aki nem tudja, hol lakom, hát nyilván megkérdezi, hogy merre megyünk, én meg irányítottam. Muszáj voltam beleszólni a vezetésbe, mert anélkül nem érünk haza.

Ezentúl majd megmondja neki, mielőtt beszáll az autóba – próbálta nyugtatni barátját Bandika. Vagy csinál egy joghézagot azzal, hogy nem utasítást ad a  sofőrnek, hanem csak úgy elkezd beszélni arról, hogy egyébként ön itt meg amott lakik, és oda történetesen erre meg amarra vezet az út. Vagyis elmeséli, de nem beleszólásképp.

Ervin megköszönte a jótanácsot, majd mindketten fogták magukat, és folytatták, amit addig csináltak.