Magda Vášáryová, a csehszlovák film ikonikus alakja
Kezdődik Karlovy Vary hatvanadik fesztiválja
Kerek évfordulót ünnepel Karlovy Vary e hét péntektől jövő hét szombatig tartó fesztiválja. Ez a mostani lesz a város 60. nemzetközi filmes mustrája. Ennek jegyében pedig óriási sztárok élvezhetik majd e hangulatos fürdőhely szájhagyomány útján terjedő, páratlan vendégszeretetét.
A ma már világszerte méltatott, "A kategóriás" rendezvény 1946 nyarán jelezte megszületését Mariánské Lázněban. Az egykori Marienbad (Alain Resnais 1961-es francia filmjének címében még német nevén szerepelt a város) ugyanis szövetkezett Karlovy Varyval (vagyis Karlsbaddal), és 14 nap alatt 14 filmet mutattak be úgy, hogy az egyik nap itt, a másikon ott tartottak bemutatót. Aztán eljött az az idő is, amikor az egyik évben Moszkva, a másikban Karlovy Vary volt a szocialista tábor filmes paradicsoma.
Új fejezet akkor kezdődött a fesztivál történetében, amikor Eva Zaoralová, a neves cseh filmesztéta és Jiří Bartoška, a népszerű prágai színész 1994-ben átvették a rendezvény irányítását. Előbbi művészeti igazgatóként, utóbbi a fesztivál elnökeként. Mindketten óriási elismerésben és szeretetben részesültek a közönség részéről. Zaoralová 2022-ben, Bartoška tavaly májusban bekövetkezett halála óta Karel Och és Kryštof Mucha kettőjük neveltjeiként állnak a mustra élén. Fontos szerepet játszott a fesztivál életben maradásában Václav Havel is, aki 1990-től 2011-ig, vagyis élete végéig szellemi patrónusa volt a seregszemlének. Születésének 90. évfordulója alkalmából a fesztiválpalota, vagyis a Thermal Szálló első emeletén fotókiállítás emlékezik majd itteni látogatásaira.
Kevesen tudják: Karlovy Vary filmes ünnepe régebbi keletű, mint Cannes és Locarno mustrája. Európa legrégebbi filmfesztiváljával Velence dicsekedhet, ahol 1932-ben gyűltek össze először a kontinens filmesei, de aztán évekre elhallgatott az ottani rendezvény, és csak 1946-ban folytatódott, amikor már Karlovy Vary is megszólalt.
Versenyfilmek
A versenyfilmek mezőnyében az idén is tizenkét alkotás közül választja ki a legjobbat, a Kristály-glóbuszra érdemes művet a nemzetközi zsűri, amelynek tagja egy Oscar-jelölt norvég rendező, egy moszkvai születésű producer, egy cseh hangmérnök, egy maláj rendezőnő és egy amerikai filmkritikus.
A szlovák színeket Igor Ostrochovský rendezése, a Forrás képviseli, amely a nyolcvanas évek Csehszlovákiájába, egy vegyes lakosságú kisváros kórházába kalauzolja a nézőket, ahol a roma nők rendszerszintű kényszersterilizációját végzik. A filmnek cseh és magyar koprodukciós partnere van, így a szereplői, Aňa Geislerová, Mokos Attila, Bandor Éva, Dékány Nikolett, Simona Boledovičová, Eva Mores, Farkas Franciska, Bárnai Péter is három országot képviselnek.
Cseh, francia és szlovák összefogásban készült a Chica Checa is, amelynek egy idős nagymama, annak özvegy lánya és Franciaországból hazaérkező unokája a főszereplői. Bekerült a versenybe dán, chilei, svájci, kolumbiai és német film, és még öt koprodukciós alkotás a világ különböző pontjairól. Magyar filmrendező munkája nincs a versenyben, mivel a válogatóbizottság rostáján egy sem maradt fenn.
Egyéb vetítések
Versenyen kívül, az információs és speciális vetítések révén az idén is több mint kétszáz filmet tűz műsorára a fesztivál. Külön szekcióban vetítenek majd húsz olyan alkotást, amelyek a korábbi években vívták ki a nézők elismerését. Ilyen az Élet és halál kérdése, Michael Powel és Pressburger Imre rendezése, Ken Loach filmje, a Kes, a mexikói Emilio Fernandez alkotása, a Rio Escondido, valamint Ján Kadár és Elmar Klos műve, A vádlott.
Restaurált változatban tekintheti meg a közönség Věra Chytilová Egyet ide, egyet oda című szatirikus vígjátékát.
Az idei Berlinale, a cannes-i, valamint a tavalyi velencei mustra filmjeiből is színes válogatás várja az érdeklődőket.
Fesztiválelnöki díjak
Magda Vášáryová, a csehszlovák film ikonikus alakja mellett – aki a Markéta Lazarovával, a Madarak, árvák, bolondokkal és a Sörgyári capriccióval az egész világot bejárta – két amerikai színész veheti át a fesztiválelnöki díjat. Maggie Gyllenhaal (Jake Gyllenhaal, a Túl a barátságon cowboyának nővére) az egyik, Jesse Eisenberg a másik. Gyllenhaalt már kétszer is jelölték Oscar-díjra. Első alkalommal az Őrült szív mellékszereplőjeként, majd Az elveszett lány adaptált forgatókönyvéért. Ez utóbbi volt az első rendezése. Most A menyasszonyt hozza magával, amely a második rendezői munkája. Eisenbergnek is van két Oscar-jelölése. A közösségi hálóban Mark Zuckerberg megformálásáért és a Rokonszenvedésért, amelynek ő írta a forgatókönyvét.
„Mindkettőjüket egyfajta transzatlanti érzékenység jellemzi – állítja Karel Och művészeti igazgató. – Munkáikkal képesek összehangolni az Újvilágot és Európát, hiszen mindkét kontinens hagyományaira egyformán támaszkodnak. Esetükben a New York-i értelmiség humora, bölcsessége, tehetsége párosul eredeti látásmóddal.”
Életműdíjak
Karlovy Vary idei seregszemléjén egymást váltják majd a világsztárok. Életműdíj várományosa Dustin Hoffman, az Esőember és a Kramer kontra Kramer Oscar-díjas színésze, aki jövőre ünnepli 90. születésnapját, mégis átrepüli az óceánt. Óriási fogása a fesztivál szervezőgárdájának, hiszen sok éve próbálták idecsalogatni őt, elfoglaltsága miatt azonban csak most sikerült megszerezniük.
Jön Harvey Keitel is, a Bugsy, a Thelma és Louise, A zongoraleckék és a Pulp Fiction zseniális színésze, akinek a kedvéért Martin Scorsese rendezése, a Mocskos utcák szerepel a műsoron.
Feleségével, Kyra Sedgwick Golden Globe-díjas színésznővel érkezik Kevin Bacon, a Perzselő szenvedélyek, a Veszélyes vizeken és a Vad vágyak főszereplője.
Jeffrey Wright vendégeskedett már Karlovy Varyban, mégpedig a Basquiat című filmmel, a kilencvenes évek második felében. Három James Bond-filmben is játszott, Daniel Craig partnereként. Az egyik rész több jelenetét épp Karlovy Varyban forgatták.
Juliette Binoche, a francia film első számú sztárja, Az angol beteg Oscar-díjasa, akit már Cannes, Velence és Berlin is kitüntetett, most Karlovy Varyban vehet át életműdíjat.
Ugyanez az elismerés boldogíthatja majd Robert Richardsont, a háromszoros Oscar-díjas amerikai operatőrt, akinek a kamerája előtt olyan sztárok álltak, mint Leonardo DiCaprio, Robert De Niro, Nicolas Cage, Brad Pitt, Will Smith, Ben Affleck és Matt Damon.
Nagy napok várnak Karlovy Varyra. Fényesebbek, mint bármikor az évben.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.