Világsiker küszöbén a somorjai gimnazisták, de pénz nélkül veszélybe kerülhet az utazás – akár ön is segíthet!

Robotika
Somorja |

Ahhoz, hogy a Madách Imre Gimnázium diákjai részt vehessenek a nemzetközi robotikai döntőn, anyagi támogatásra van szükségük. Éppen ezért egy gyűjtést indítottak, amelyhez most olvasóink is csatlakozhatnak.

Nemrégiben lapunk is beszámolt arról, hogy három somorjai magyar gimnazista – Lengyel Ádám, Rusňák Péter és Bodó Máté – komoly sikereket ért el a robotika terén. Június elején megnyerték a Kassán rendezett World Robot Olympiad (WRO) elnevezésű nemzetközi robotépítési és -programozási versenyt, pontosabban a Robomission nevű megmérettetés senior kategóriáját. Ennek köszönhetően kvalifikálták magukat a nemzetközi döntőre, amelyet idén decemberben rendeznek Puerto Ricóban.

A győztes csapat tagjai nagy izgalommal meséltek lapunknak a versenyre való felkészülésről, illetve bemutatták a győztes robot működését is. A részleteket az alábbi cikkben találják.

A nemzetközi döntőn való részvétel azonban rendkívül költséges. A csapattagok, illetve Liszkay Béla, a felkészítő tanár már a somorjai gimnáziumban tett látogatásunkkor is elmondták, hogy kénytelenek lesznek szponzorokat keresni, ha részt szeretnének venni a megmérettetésen.

Elindult a gyűjtés

A Donio.sk nevű weboldalon július 2-án elindult a gyűjtés a gimnazisták számára. „Tavaly kijutottunk a ljubljanai Európa-bajnokságra, idén pedig még ennél is tovább mentünk: a kassai World Robot Olympiad döntőjében első helyet szereztünk, méghozzá a szlovákiai döntők történetének legnagyobb pontkülönbségével. Ennek köszönhetően lehetőségünk nyílt arra, hogy eljussunk Puerto Ricóba, a világ túlsó felére.

Számunkra ez óriási megtiszteltetés és egy valóra vált álom. Most azonban segítségre van szükségünk ahhoz, hogy ezt a lehetőséget ne a számunkra egyedül megfizethetetlen költségek akadályozzák meg”

– olvasható a gyűjtéshez tartozó kampányoldalon.

Augusztus végéig lehet támogatni a csapatot

Ahhoz, hogy a Puerto Ricó-i versenyen részt vehessenek, legalább 10 ezer euróra lenne szükségük. A gyűjtésben 4 mérföldkövet határoztak meg:

  • a biztosítás,
  • a döntő regisztrációs díja,
  • a lakhatási költségek
  • és végül az útiköltségek.


Cikkünk megjelenéséig 1693 eurót sikerült összegyűjteniük. A támogatási lehetőség augusztus végéig van érvényben.

„A világbajnoki döntőbe kijutni számunkra egy valóra vált álom. Az odautazás finanszírozása azonban komoly kihívást jelent.

Puerto Rico nagyon messze van, a legnagyobb kiadást pedig elsősorban a repülőjegyek jelentik. Emellett fedeznünk kell a szállásköltségeket, a nevezési díjat, az utasbiztosítást, a helyi közlekedést, a kint tartózkodás alapvető költségeit, valamint egy korszerűbb laptop beszerzését is, amelyet a robot programozásához, teszteléséhez és a versenyre való felkészüléshez használhatunk.

Ha sikerül összegyűjtenünk a kitűzött összeget, minden figyelmünket arra fordíthatjuk, ami igazán fontos: a robot felkészítésére, a csapatmunkára és Szlovákia méltó képviseletére” – üzenték a somorjai gimnazisták.

Amennyiben támogatni szeretné a csapatot, ide kattintva megteheti.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?