Nagyölveden is elkészült az új híd, ma délelőtt nyitották meg a forgalom előtt
Ma megnyitották a nagyölvedi új hidat, teljesen helyreállt a buszforgalom is
Ma délelőtt tíz órától megnyitották a faluban található, teljesen megújított hidat, az autóbuszok pedig már a régi, április előtti időpontokban közlekednek és a Fő téri buszmegállóban állnak meg, a park mellett nem – tudatta Nagyölved község a közösségi oldalán.
Nyitra megye megnyitotta Nagyölveden a felújított megyei hidat a II/588-as úton – közölte a megye sajtóosztálya. Ezzel megszűnnek a kerülőutak is, tehát ismét rendes a közlekedés Nagyölved és Farnad között, az autósok és a buszok is immár az eredeti útvonalon közlekednek.
Mint arról korábban hírt adtunk, mind a farnadi, mind pedig a nagyölvedi híd rendkívül rossz műszaki állapotban volt, a szakértői vizsgálatok szerint már nem feleltek meg a biztonságos közlekedés feltételeinek. Épp ezért a megye mindkét hidat teljes mértékben felújította.
„Korszerű, biztonságos építményekről van szó, remélem még a következő nemzedékeket is remekül kiszolgálják majd”
– mondta a hidak kapcsán Branislav Becík megyeelnök.
Mától tehát ismét a megszokott módon autózhatunk, buszozhatunk, kerékpározhatunk Nagyölved és Farnad között, nem kell Kuralra kerülni a két falu elérésekor.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.