Elfogyhat az ivóvíz? Egyre súlyosabb a helyzet Szlovákia több régiójában 

shutterstock-vízhiány
Nyitra megye/Nagyszombat megye |

Az elmúlt időszak rendkívüli hőhulláma miatt Kassa környékén, Besztercebánya megyében és Nagyszombat megye egyes településein is gondok vannak a vízellátással, de Nyitra megyében a legsúlyosabb a helyzet, ahol több helyen korlátozták az ivóvízfogyasztást napi 6 órára. A szakemberek hangsúlyozzák, felelősen kell gazdálkodni a készletekkel.

Múlt hétvégén és a hét elején az ország több pontján mértek 40 Celsius-fok fölötti értékeket. Egymástól függetlenül, rövid időn belül két megyeszékhely is bejelentette, hogy problémák jelentkeztek az ivóvízellátásban. Elsőként Besztercebánya közölte, hogy a vízművek a kedvezőtlen éghajlati viszonyok, a magas hőmérséklet és a vízforrások hozamának csökkenése miatt takarékossági intézkedések betartását kéri a lakosságtól, vagyis tilos az ivóvizet locsolásra, autómosásra vagy medencék feltöltésére használni. A Kelet-szlovákiai Vízművek (VVS) szerdán arról tájékoztatott, hogy néhány településen már előfordultak rövid ideig tartó fennakadások a vízellátással, ezért megelőző jelleggel intézkedéseket vezettek be a térségben.

Napi 6 órás vízellátás

Nyitrán kedden ült össze a válságstáb, amely korlátozta az egyes vízbázisok működését, hogy Nyitrára elegendő ivóvíz jusson, mert a megyeszékhelyen lévő két kórház, 14 óvoda, 2 bölcsőde, valamint több szociális intézmény ivóvízellátása elsőbbséget élvez. Marek Hattas, Nyitra polgármestere nyomatékosan kérte a lakosságot, csak a legszükségesebb célokra, vagyis vízivásra, főzésre és tisztálkodásra használják az ivóvizet.

A Nyitra közeli Cabajon (Nový Cabaj) hétfőtől csak naponta 6 órán át van vízellátás, a 6:00-8:00, 12:00-14:00 és 20:00-22:00 óráig tartó időintervallumokban.

Megelőző intézkedések

A megelőző korlátozó intézkedéseket a Nyugat-szlovákiai Vízművek (ZsVS) Galánta és Vágsellye járásaira is kiterjesztette, érintik tehát a két járási székhelyt, valamint Jóka, Nagyfödémes, Diószeg, Nemeskosút, Nagymácséd, Kajal, Zsigárd, Farkasd, Negyed, Szomola, Sókszelőce, Pered, Királyrév, Nádszeg, Alsóhatár, Mocsonok, Felsőkirályi településeket is.

Szabó Zoltán, a Nyugat-szlovákiai Vízművek vágsellyei telephelyének igazgatója az Új Szónak elmondta, a klímaváltozás a vízkészletek hozamának fokozatos csökkenését okozza Szlovákia egész területén, amit a lakosság úgy érzékel, hogy a saját kútjaiban csökken a vízmennyiség. 

„Jelenleg a korábbi évekhez képest jelentősebb ivóvízhiányt regisztrálunk. A csökkenő ivóvízkészletek oka a talajvíz hiánya, amely a terület nagy részén a csapadékból táplálkozik. Csak a felhasználók takarékos vízhasználatával biztosíthatjuk a folyamatos ellátást a forró nyári hónapokban”

– figyelmeztetett az igazgató. Kifejtette, azért kellenek a megelőző intézkedések, mert ha a víztározók vízszintje a kritikus szint alá csökken, a vízvezeték-hálózatban csökken a víznyomás és leáll az ivóvízellátás. Amennyiben a víztározó egy csoportos vízellátó hálózatba van bekötve, ez a teljes csoportos vízellátó hálózat korlátozásához vezet, ugyanakkor az ivóvízellátás újraindításakor számos üzemeltetési probléma és bonyodalom merül fel.

Egyre gyakoribb

Szabó Zoltán szerint a jelenlegi helyzet, vagyis az, hogy csökken a vízellátó források hozama a térségben, nem kivételes, az utóbbi években egyre gyakrabban fordul elő és egyre súlyosabbá válik. „A hó- és csapadékhiány, a hosszan tartó magas hőmérsékletek, a szárazság hatására az elmúlt években a talajvízkészletek drasztikusan csökkentek és ezzel együtt a vízellátó források hozama is visszaesett. A szerdán érkezett lehűlés és csapadék csak átmenetileg oldja meg a problémát, a lakosság vízfogyasztása csökken emiatt, de a vízellátó források készleteinek növekedése és hozamuk emelkedése csak hosszú távú és bőséges csapadékok után, valamint a vízellátó forrás méretétől és típusától függően bizonyos idő elteltével lesz érzékelhető” – hangsúlyozta.

Rámutatott, ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog, az ivóvízhiány problémája még élesebbé válik, ezért elengedhetetlen, hogy elkezdjünk takarékoskodni az ivóvízzel és gazdaságosan használjuk fel. 

„Ez elsősorban a lakosság fegyelmezettségén és felelősségérzetén múlik, vagyis azon, hogy az emberek belássák, a medencék feltöltése, a kertek és pázsitok öntözése, az autómosás olyan időszakokban, amikor vízhiány fenyeget, nem elsődleges”

– emelte ki az igazgató.

Ismétlődő jelenség

Szabó Zoltán azt is elmondta, hogy Nyitra környékén az éghajlatváltozás miatt minden vízforrás hozama csökken. A vízhiány főként azokon a településeken fenyeget, ahol helyi vízforrások találhatók, elsősorban Aranyosmarót térségében. 

„Az Aranyosmaróti járás több településére tartálykocsikkal szállítunk vizet a víztározókba. Ez a helyzet már második éve fennáll, főként a nyári hónapokban, és a csapadékmennyiségtől függően változik az érintett településeken”

– magyarázta.

A Nyitrán felállított válságstáb már a rendkívüli események következményeinek kezeléséről és felszámolásáról tárgyal. Az igazgató szerint hasonló intézkedések várhatóak a jövőben a Galántai és a Vágsellyei járás településein is. Kiemelte, a vízszint kritikusan alacsony értékei azt jelentik, hogy időablakokat kell beállítani, amelyek során bizonyos településeket ellátnak vízzel, másokat pedig nem, hogy elkerüljék a nagy területek vízellátásának összeomlását. Az azonnali fogyasztás a megengedett időszak alatt magasabb lesz azokon a helyeken, ahol lesz vízellátás, de a teljes napi fogyasztás szempontjából a mennyiség alacsonyabb lesz, tehát hosszú távon így lehet spórolni a vízzel.

Érdekes

Az ENSZ Környezetvédelmi programja és a Meteorológiai Világszervezet kezdeményezésére 1988-ban alakult meg az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC), amely először 1990-ben adott ki figyelmeztetést arról, hogy az emberi tevékenység következtében a bolygó veszélyes mértékben fel fog melegedni. Azóta hat ilyen jelentés készült, mindegyik újabb bizonyítékokat és figyelmeztetéseket tartalmazott a klímaváltozásról.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?