Az ENSZ főtitkára segítséget ígért Szíria újjáépítéséhez damaszkuszi látogatásán

António Guterres

Segítséget ígért Szíria újjáépítéséhez António Guterres, az ENSZ főtitkára szombaton Damaszkuszban, a szíriai elnökkel folytatott tárgyalását követő sajtótájékoztatóján.

Egyetlen ország sem tud egy súlyos konfliktus után egyedül talpraállni – hangsúlyozta Guterres. Hozzátette, hogy segíteni kell Szíriát abban, hogy újjá tudjon épülni.

Aszaad Haszan es-Sibani szíriai külügyminiszter, aki jelen volt Guterres és Ahmed es-Saraa államfő találkozóján, ismételten segítséget kért a nemzetközi közösségtől, kiemelve az Európai Uniót.

Hivatalban lévő ENSZ-főtitkár 2009 óta először látogatott Damaszkuszba. Ez újabb mérföldkő Szíria számára azóta, hogy a lázadók 2024 végén megbuktatták Bassár el-Aszad elnököt, véget vetve a 2011-ben kezdődött polgárháborúnak.

Es-Saraa a SANA szíriai állami hírügynökség közlése szerint a damaszkuszi elnöki palotában fogadta Guterrest. Az államfő közölte: az ország nemzetközi kapcsolatainak és gazdaságának újjáépítésére törekszik. Tavaly részt vett New Yorkban az ENSZ Közgyűlésén, ahol szíriai elnök utoljára 1967-ben jelent meg.

Es-Sibani külügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elnök és a főtitkár tárgyalásának fő témája az ENSZ újjáépítési támogatásának növelése és a menekülttáborok bezárására vonatkozó kormányzati terv volt.

Az ENSZ szóvivőjének az utazást megelőző tájékoztatása szerint Guterres Szíriában a kormány más tagjaival és a helyi civilek képviselőivel is találkozni fog, és hétfőn várhatóan beszédet mond a parlamentében. A főtitkár programjai között szerepel az izraeli és szíriai erők közötti ütközőzónát biztosító ENSZ-békefenntartók meglátogatása is.

Az ENSZ főtitkára alig néhány héttel az után érkezett a szíriai fővárosba, hogy két bomba robbant annak a damaszkuszi hotelnek a közelében, ahol a Bassár el-Aszad bukása után Szíriába látogató első európai uniós államfő, Emmanuel Macron francia elnök szállt meg.

Legutóbb Ban Ki Mun akkori ENSZ-főtitkár járt hivatalos látogatáson Szíriában 2009-ben.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?