Ezt még időben tegye meg, ha magasabb nyugdíjban szeretne részesülni

nyugdij k

Mutatunk pár tippet.

Közel 155 ezer nyugdíjas kapott magasabb összeget, mivel dolgoztak, és ezáltal jelentősen több pénzt tesznek zsebre. Nem mindenki tud azonban mellékes jövedelemre szert tenni, elég csak a különböző egészségügyi problémákra gondolni, ám léteznek más módszerek is arra, miként növelhető a jövőbeni nyugdíj – írja a Finsider pénzügyi portál.

Sokan egész életükben nem fizettek járulékot, vagy csupán a minimális összeget. Az egyik lehetőség a korábbi időszakokra vonatkozó járulékok utólagos befizetése, legyen szó a tanulással eltöltött évekről vagy a munkaügyi hivatalnál való nyilvántartásba vétel idejéről.

A kiegészítő, késedelmi befizetés iránti kérelmet a Szociális Biztosítóhoz kell benyújtani, emellett mellékelni kell az ehhez feltétlenül szükséges dokumentumokat, például a tanulmányok folytatásával kapcsolatos jogviszony igazolását. A járulékok összegét az érintett személy saját maga határozza meg, viszont annak a törvényben megállapított határértékek között kell maradnia.

Az említett opció segíthet a nyugdíjjogosultság megszerzésében, illetőleg a nyugdíj összegének növelésében. Azok is igénybe szokták venni, akiknek hiányoznak a biztosítási éveik.

Egy másik lehetőség az önkéntes biztosítás, amit az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők, valamint az önfoglalkoztatók (SZČO) fizetnek, hogy magasabb nyugdíjat biztosítsanak maguknak. A járulékok összege a kivetési alaptól (vymeriavací základ) függ.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?