Tömegbe hajtott egy autó a berlini Pride-on, legalább egy ember meghalt

berlini gazolas

Egy 21 éves, iszlamista körökből ismert férfit köröz a német rendőrség a berlini Pride-felvonuláson szombat este elkövetett gázolásos támadás miatt – közölte Florian Nath rendőrségi szóvivő vasárnap.

A támadó egy fehér kisbusszal hajtott a tömegbe a Tiergarten nevű parkban, többeket elgázolt, egy nő a helyszínen életét vesztette. A tizenhat sérült közül három állapota életveszélyes, nyolcé pedig súlyos. A Christopher Street Day rendezvényt 22 órakor megszakították.

A hatóságok szerint a merénylő járműve egy fának hajtott. A sofőr elhagyta a támadás helyszínét, jelenleg feltehetően a német főváros egy másik negyedében lehet.

A rendőrség közzétette a berlini főügyészség által Abdul B. néven azonosított gyanúsított fényképét, és a nyilvánosság segítségét kéri a kézre kerítéséhez. Schöneberg kerületben már egy házkutatást is végrehajtottak, de a lakást üresen találták, így nem vettek őrizetbe senkit – mondta el a szóvivő.

A dpa német hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből, és a családja Berlinben él.

Florian Nath szerint a nyomozók azt is vizsgálják, hogy a gázolás után volt-e a támadásnak egy második szakasza, amelyben a sofőr a járművet elhagyva késsel sebesített meg embereket. Szemtanúk arról számoltak be, hogy többeket megkéseltek, néhányan azt mondták, egy bozótvágó késsel felfegyverzett, fekete ruhás férfit láttak a tömegben. Ellentmondásosak a beszámolók arra vonatkozóan, hogy egy vagy több támadó volt.

A német fővárosban szombaton százezrek ünnepeltek az LMBTQ-közösség felvonulásán a demokrácia, a tolerancia és a sokszínűség jegyében. A rendezvényt több mint 2200 rendőr biztosította, köztük több fegyveres és civil ruhás ügynök.

Kai Wegner berlini polgármester a szabad és a világra nyitott német társadalom elleni támadásnak nevezte az esetet. Alexander Dobrindt német szövetségi belügyminiszter szövetségi támogatást ajánlott fel a tartományi hatóságoknak. A német kormány egyik szóvivője közölte, hogy Friedrich Merz német kancellárt haladéktalanul értesítették a történtekről.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?