Halálra gázolt egy biciklist a fiatal BMW-sofőr, majd elmenekült a helyszínről

bmws

A rendőrség keresi a képen látható személyt.

A pozsonyi rendőrök egy BMW sofőrjét keresik, aki hétfőn este a dunacsúni (Čunovo) duzzasztómű térségében elgázolt egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset július 20-án, hétfőn 18.45 magasságában történt. Az eddigi információk alapján egy személygépkocsi ütközött össze egy 51 éves kerékpárossal.

A sofőr a balesetet követően nem nyújtott elsősegélyt a sérültnek, helyette elmenekült. A kerékpáros az ütközés során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség segítséget kér a lakosságtól az ügy felderítéséhez. A közlés szerint a keresett férfi Szlovákia területén bárhol tartózkodhat.

A hatóság arra kéri mindazokat, akik bármilyen információval rendelkeznek az alábbi fotókon látható férfi tartózkodási helyéről vagy mozgásáról, hogy haladéktalanul értesítsék a rendőrséget a 158-as segélyhívó számon.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?