Pecze Károly: Messi már nem bírta a spanyolok tempóját

RodriMessi

A nemrég véget ért labdarúgó-világbajnokság után Pecze Károllyal, többek között a DAC, a Rába ETO, a Spartak Trnava, a Wisla Krakkó és a Genclerbirligi egykori edzőjével a semmiből előbukkanó kis országokról, az ivószünetekről és természetesen az aranyérmesekről is beszélgettünk.

A vb számos újdonságot hozott, de a legjelentősebb a létszámbővítés volt. A 48 csapatos rendszer miatt ismerhettük meg a Zöld-foki Köztársaság, Curacao vagy Haiti legjobbjait, de hozzá kell tenni, hogy a kevesebb emlékezetes pillanatot hozó Jordánia vagy Irak válogatottjaira már nehezebben emlékszünk vissza.

„Ahogy a hétköznapi életünkben is minden változik, ráadásul egyre gyorsabban, körülöttünk, úgy igaz ez a világbajnokságra is. Ez már egy óriási biznisz. Ezzel, hogy több csapat vett részt rajta, ráadásul a világ minden tájáról, egyértelműen reklámcélokat teljesítettek a szervezők. 

Így ugyanis az egész világon körbeért a fociláz. Szerintem ehhez alkalmazkodnunk kell és el kell engednünk a nosztalgiát. Nem arról van szó már ugyanis, hogy sok volt a gyenge csapat. A hátrébb rangsorolt válogatottak nagyon is megkínozták a nagycsapatokat,

néhányan közel kerültek akár a továbbjutáshoz is, a Zöld-foki Köztársaság pedig másodikként tovább is ment a csoportjából és utána az argentinok ellen sem vallottak szégyent” – elemezte az új helyzetet Pecze Károly, aki a torna előtt úgy érezte, hogy a franciák rendelkeznek a legjobb kerettel, de a spanyolokat is nagyon erősnek tartotta.

Gyengélkedő óriások

A nyolcvanadik születésnapját idén ünnepelt szakember szerint az idei vb-n is megmutatkozott, hogy minden mindennel összefügg legalább egy kicsit. Az üzlet, az anyagi érdekek viszont nem mindenkire hatnak azonosan. Az európai csapatoknál a túl sok beáramló játékos okozhat gondot, ha nem megfelelően kezelik mellettük az utánpótlást, míg Dél-Amerikában a túlzott európai behatás nem mindig tesz jót.

„Ha megnézzük például a németeket, rengeteg a bajnokságukban a külföldi játékos, amivel a liga népszerűsége egyre növekszik és anyagilag biztosan mindenki jól jár. Ez a torna viszont megmutatta, hogy jobban oda kéne figyelniük az utánpótlásra. A hazai játékosaiknak nagyobb szerepet kéne kapniuk az élcsapataikban. 

Ráadásul azok a futballisták, akik kiszorították jelen esetben a németeket, hazatérve büszkén képviselik a hazájukat és ejtik ki a nagyobb focinemzeteket. De mondhatjuk, hogy az olaszok is erre fizettek rá, hiszen ők már sorozatban nem jutnak ki a vb-kre. 

Persze biztosan van más is, amin javítani kell. A lényeg, hogy egy-egy ilyen ország megtalálja azt a rendszert, ami a bajnokság színvonalának és a válogatottnak is elhozza a megfelelő sikert” – vázolta a németek korai búcsújának egyik lehetséges okát.

Pecze szerint azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy egy országnak mik a jellemzői, hiszen a brazilokból éppen a korábbi játékosság és a kreativitás látszik eltűnni. 

„A játékosaik kilencven százaléka Európában játszik. Eltűnt már az a tipikus brazil labdarúgás, amiről még gyakran nosztalgiázunk. A technikai tudás, a cselezés, az a képesség, hogy bármikor képesek váratlant húzni a pályán. 

Maga a labdarúgás is rengeteget változott, éppen ezért, mert szinte mindenki az európai klubcsapatokban szokik hozzá az új taktikai változásokhoz. Ancelottinak nincs egyszerű dolga, hiszen azért vitték oda, mert megvan a kellő tekintélye, de például azt ő sem tehette meg, hogy Neymart ne nevezze be a keretbe. 

Az igyekezet most már meg is volt a csapatban, de hiányzott belőlük az átlag feletti képesség. Egyedül Vinícius Júniorban láttam azt, amit korábban a braziloknál majdnem mindenkitől várni lehetett” – beszélt a korán kieső válogatottról Pecze, aki szerint a franciáknál az volt a baj, hogy az olyan sztárok, mint Mbappé, Dembélé vagy Olise kevésbé vették ki a részüket a játék minden eleméből.

Kapcsolódó cikkünk

A középpálya támogatása önmagában nem volt elegendő ahhoz, hogy ezek a góllövő vagy azt előkészítő sztárok megfelelően tudjanak csillogni. A spanyolok titka pedig éppen az lehetett, hogy ott nem voltak ennyire kiemelkedő egyéniségek, de mégis mindenki hajlandó volt úgy játszani, hogy a társából kihozza a lehető legjobbat.

Rodri megérdemelte

A döntő után sokan meglepődtek, hogy nem a 8 gólt és 4 gól-passzt jegyző Lionel Messi kapta meg a torna legjobbjának járó díjat. Az argentin zseni azonban a döntőre szemmel láthatóan elfáradt és bár addig a hátán vitte csapatát, ott már nem tudott kiemelkedőt nyújtani. 

Az érem színe pedig az ilyen díjak odaítélésénél fontos. Ráadásul Rodri, hiába nem lőtt gólt és nem adott gólpasszt, minden edző álma a középpályán.

„Ez egy érzékeny kérdés, hiszen Messiről is mindenki azt mondta a döntőig, hogy megérdemelné ezt a díjat. De a spanyolok játékfelfogása nem engedte, hogy az argentin középpálya belelendüljön és biztosítani tudja Messinek azokat a lehetőségeket, amiből addig rúgta a gólokat és kiosztotta a gólpasszokat. Ebben pedig kulcsszerepe volt Rodrinak. 

Talán nem olyan kiemelkedőek a megmozdulásai, hogy minden tekintetet magára vonz, de védekezésben és támadásban is biztosítja a társainak azt, amire szükségük van. Ő irányítja a teljes csapatot. 

Nem látunk tőle látványos sprinteket, de mindig ott van, ahol lennie kell, az pedig, hogy kis túlzással csak szökőévente ront passzokat... Egykori edzőként úgy gondolom, hogy egy ilyen játékosra minden csapatnak szüksége lenne” – mondta a világbajnokság legjobbjáról a szakember.

Jó helyre került a vb-cím 

Pecze úgy gondolja, a legjobb edzők már akkor gondolkodhattak az ivószünetek adta lehetőségen, amikor bejelentették, hogy 3 percre megszakad majd a játék minden félidőben. Azonban az ilyen döntések nem a foci érdekeit szolgálják, hanem a korábban említett üzleti köröknek jelentenek előnyöket. A VAR és a játékvezetők hatásköre pedig egy újabb terület, ami mindennel összefügg. 

A bírók ugyanis hatalmas felelősséggel bírnak, hiszen egy-egy ítéletük akár eurómilliókat is befolyásolhat, így sokszor nem hoznak bizonytalan döntést és hiba esetén bíznak a videobíró jelzésében. Ezzel azonban a tekintélyük is elveszik a játékosok előtt.

Visszatérve a vb végjátékához, a szepsi származású edző szerint a bronzmeccsen érezhető volt, hogy Anglia az 1966-os arany óta nem szerzett világbajnoki érmet. Amikorra pedig a franciák felocsúdtak az elődöntős vereségből és ráéreztek, hogy továbbra is az országukért játszanak, már négygólos hátrányban voltak.

A döntőt a kevesebb gól ellenére is nagyobb érdeklődéssel nézte, és bár az argentinok nem mutattak sokat, bármikor elsülhet a kapanyél is. „Ha találtak volna egy gólt a dél-amerikaiak, az ő játékstílusukkal biztosan kihúzták volna a végét. 

Lehet, sokaknak nem volt szimpatikus a játékuk, hogy keresték a párharcokat és erőszakosabban játszottak, de amikor a cél lebeg a játékos szeme előtt, nem a szimpátia a döntő. 

Rájuk ez egyébként is jellemző. A spanyolok viszont megérdemelten nyerték meg a finálét és lettek világbajnokok” – zárta beszélgetésünket Pecze Károly. 

Megállapításával nehéz lenne vitatkozni, és nem is szeretnénk.

Pecze80
Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?