Strauss – a következetesen következetlen

CSEHY ZOLTÁN

Viszont ha az utóbbi húsz év történéseit nézzük, alaposan megváltozott a helyzet: ma épp Strauss az egyik legjátszottabb operaszerző Magyarországon. Inspiráló eklektikája, humora, a posztmodern ízlésnek oly szimpatikus játékkedve és allúziótechnikája, dallamainak és zenekari hangszíneinek varázslata, ha akarom, konzervatív, ha akarom, úttörően modern érzésvilágának plasztikussága mind mellette szól. Strauss egyszerre a hagyomány lerombolásának és a hagyomány újrateremtésének a költője: zenéje olyan sűrítmény, mely mindazt képes összegezni, amit az opera műfajáról egyáltalán tudni lehet és érdemes.

Idén világszerte megemlékeztek Richard Strauss születésének 150. évfordulójáról: ismert és kevéssé ismert művei, kivált operái és szimfonikus költeményei meghatározták a kora nyári időszak zenei arculatát. A Magyar Állami Operaház május 25. és június 11. között rendezte meg a Strauss 150 fesztivált, amely, bízvást állíthatom, európai viszonylatban is egyedülállóan monumentálisra és kimagaslóra sikeredett. Az évfordulós rendezvény során hat opera és egy szimfonikus koncert hangzott el. Az összesítés szerint mintegy 15 000 néző volt kíváncsi a rendezvénysorozatra.

Az árnyék nélküli asszony magyarországi bemutatója azonnal magasra tette a mércét: ez a zsúfolt, romantikus szimbolikával átitatott, homályos filozófiai mese csakis a zene révén képes kitisztulni, egy közepes zeneszerző hatalmasat bukna vele. Strauss látomása a párkapcsolatok mélyanalíziséről ijesztő és egyértelmű: az emberiség túlélési reménye a másik, a szeretett fél áldozatkészségében van. A földi lét örömét köszöntő meg nem született gyerekek éneke, a szellemvilág atonális rejtélyessége, a vissza-visszatérő feledhetetlen sólyommotívum kompozíciós szerepe mind-mind olyan effektus, melytől a modern színházat és operát kedvelő néző nem tud egykönnyen szabadulni: a partitúra igazi kincsesbánya, „felelőtlen” gazdagsága már-már tékozlásszámba megy. A női test és lélek elszakítása a férfi által teremtett női szerepmodellektől ismét korszerű kérdéssé válik: nem kapunk választ az esetleges nyereség vagy veszteség mérlegét illetően, ám cserébe beavatódunk a nemiség drámai misztériumába. Szikora János rendezése és értelmezése a világok közti mozgás és átjárás dinamikájára épült: a vetítéssel is élénkített narráció e megjelenített teret befelé is tágította, s örvényszerűen nyitotta meg hol az álom, hol a vágy, hol az ösztön bugyrait. Ezek a belső terek válnak aztán igazi árnyékká. (Szikora János mellett idén még egy magyar rendező, Kovalik Balázs is színpadra állította Strauss remekművét: az ő rendezését a Lipcsei Operaház mutatta be június 14-én. )

Kovalik Balázs nagyszerű, letisztult Elektra-rendezését, amely 2007-től a Strauss-operajátszás mérföldköve, a fesztiválra felújították: a fekete-fehér, az erő és a gyöngédség szinte kiismerhetetlen konfliktusára épülő tragédia a legfeszesebb Strauss-opera. Kovalik a hatalom mindenkori arroganciája elleni, eksztatikussá fokozódó gyűlöletet elemzi, amely legalább annyira démonivá válik, mint a kérlelhetetlen, véres kezű hatalom. Strauss önmagát „görög németként” definiálta. Sőt, azt merte állítani, hogy aki megspórolja a görög–latin kultúrában való elmélyedést, az csak másodrendű európai polgár lehet. Igaza volt: ma épp ezek az archetipikus történetek alkalmasak arra, hogy valamit is értsünk korunk történéseiből. A másik „antikos” felújítás az Ariadné Naxoszban című opera volt, Anger Ferenc sziporkázó ötletekben gazdag rendezésében került ismét színpadra. Batta András szerint a mű „színpadi potpourri Hofmannstahl módra”, Anger azonban kiismerve a darab gyöngéit és erényeit az érzelmek érzetét és valóságát állította konfliktusba, s a teátralitás, a szexualitás, a szerepartikulációk és a metapoétikus gesztusok kavalkádjában szinte patikamérlegen dekázta ki a komédiában rejlő tragédia és a tragédiában rejlő komédia súlyát. Műsorra került még az Arabella, a Rózsalovag, valamint a Salome is – a fesztivált pedig Strauss-koncert, továbbá szoboravatás zárta le. A fesztiválon mind a külföldi, mind a hazai énekesek zöme emlékezetes teljesítményt nyújtott: a magyar származású Ildikó Raimondi, valamint Kurt Rydl, Ricarda Merbeth mellett többek közt Sümegi Eszter, Komlós Ildikó, Cser Krisztián, Wiedemann Bernadett, Miklósa Erika, Bretz Gábor és Szabóki Tünde lépett színpadra. A darabokat Halász Péter, Pinchas Steinberg, Héja Domonkos, Jun Märkl, Günther Neuhold és Stefan Soltész vezényelte.