<p>Valamennyien érezni fogjuk a pénzügyi válság hatását - nyilatkozta a SITA hírügynökségnek adott interjújában Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke ugyanakkor nem tart olyan hatásoktól, mint amilyenek Magyarországon érezhetők, ahol a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítsége nélkül már bekövetkezett volna a gazdasági csőd.</p>
Slota: mind érezni fogjuk a válságot, de nem lesznek választások
Pozsony |
Szlovákiában Slota szerint egyes gépipari vállalatok esetében már most érzékelhető a válság, mert akadozik a kivitel. Úgy látja, egyes bankok is passzívan viszonyulnak a hitelnyújtáshoz.
Kizárja azonban, hogy a várható gazdasági nehézségek miatt előrehozott választásokat tartanak majd az országban. "A Smer-SD-ben nem születik ilyen döntés. Túlontúl szembeötlő volna, hogy ez menekülés a probléma elől. A miniszterelnök számára ez teljesen világos. Egészen biztosan nem tervez előrehozott választásokat" - mondta ezzel kapcsolatban az SNS-elnöke. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.