Pellegrini: A szlovák társadalom intoleránssá és polarizálttá válik

Peter Pellegrini

A szlovák társadalom jelenlegi legnagyobb problémája az, hogy elveszítette a konstruktív vita, valamint a különböző vélemények elfogadásának és tolerálásának képességét – jelentette ki Peter Pellegrini államfő. „A társadalom egyre inkább intoleráns és rendkívül megosztottá válik” – fogalmazott.

„A politikai élet ma már olyan, mint a szurkolói viselkedés a sportban: a politikai táborok tagjai saját oldalukat támogatják, ugyanakkor készek agresszíven támadni az ellenfelet. Véleményem szerint ez az a káros jelenség, amely jelenleg uralkodik a társadalmunkban. Az egymás iránti tolerancia eltűnt” – tette hozzá.

Pellegrini kiemelte, hogy korábban is voltak éles politikai viták, de ezek sosem fajultak el sértegetéssé vagy agresszióvá, és mindig a párbeszéd keretei között maradtak. „A tárgyalásokat akkoriban úgy zártuk le, hogy bár nem értettünk egyet, tisztelettel viszonyultunk egymáshoz. Ma viszont azt tapasztalom, hogy a vita jellege megváltozott: ha valaki nem ért egyet az adott véleménnyel, azt azonnal ellenségként kezelik. Ez szerintem óriási probléma, mert egy ilyen légkörben lehetetlen konszenzust találni azokban a komoly kihívásokban, amelyek Szlovákia előtt állnak” – fejtette ki az elnök.

Hozzátette, hogy Szlovákiának az elkövetkező években olyan fontos kérdésekkel kell foglalkoznia, mint az európai ipar kihívásai, a modern technológiák térnyerése, valamint az energia- és élelmiszerbiztonság, illetve az ivóvízellátás biztosítása. „Ezek olyan problémák, amelyek nem oldhatók meg egy megosztott társadalomban, mert az együttműködéshez szükség lenne arra, hogy különböző nézeteket képviselő emberek közösen üljenek tárgyalóasztalhoz, és konszenzusra jussanak” – jegyezte meg Pellegrini. Hangsúlyozta, hogy ezek a kihívások messze túlmutatnak egyetlen választási ciklus időkeretén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?