A koalíció megtörné Pellegrini vétóit, Fico mindenképpen szeretne elmenni Moszkvába

Robert Fico
Pozsony |

Módosulhat a tranzakciós adó májusban, de a koalíció biztosan nem fogja teljesen megszüntetni. Fico jövő héten elutazik Moszkvába, hacsak le nem mondja betegség miatt azt az útját is. 

Ján Richter szerint a koalíció mindent megtesz majd, hogy a parlament következő ülésén megtörje az elnöki vétókat. Peter Pellegrini köztársasági elnök két törvényt, az úgynevezett Covid-amnesztiát elrendelő és a főügyésznek életjáradékot biztosító törvényeket küldte vissza a parlamentbe.  

A vétó megtöréséhez 76 igen szavazat kell 

Ha a koalíció ezeket el akarja fogadni, legalább 76 igen szavazatot kell biztosítani, de Robert Fico nem lehet biztos a Hlas valamennyi képviselőjének a támogatásában. 

Megvan a koalícióban a szándék az elnöki vétó megtörésére, de előbb meg kell várni a koalíciós tanács ülését

 – mondta a smeres képviselő ma a szlovák közrádió Sobotné dialógy című műsorában. A koalíciós tanács azonban már egy hónapja nem ült össze, a kormánypártok képviselői a koalíció helyzetének márciusi stabilizálása óta nem tárgyaltak egymással. 

Az ellenzék viszont feleslegesnek tartja mindkét törvényt. Marián Viskupič (SaS) szerint a főügyész életjáradékának elfogadása rendkívül arcátlan lépés a jelenlegi helyzetben, amikor az egész ország a konszolidáció terheit viseli. 

Ahelyett, hogy a koalíció a kiadásokat csökkentené, teljesen felesleges újabb kiadásokat hoz létre

 – magyarázta Viskupič. A főügyésznek elég csak 4 évet letöltenie a 7 éves ciklusából ahhoz, hogy életjáradékot kapjon. Viskupič szerint ezt akár korrupcióként is értelmezhetnék: a koalíció így akarja rávenni a főügyészt a távozásra, hogy saját, a koalíció igényeinek még jobban megfelelő jelöltet nevezhessen ki a posztra. 

A tranzakciós adó változhat 

A parlament a májusi ülésen foglalkozik majd a tranzakciós adó eltörlésével, amit a Szlovák Nemzeti párt javasol. Habár Robert Fico miniszterelnök és Ladislav Kamenický pénzügyminiszter múlt héten elképzelhetetlennek nevezték az adó megszüntetését, Richter bizonyos módosításokat elképzelhetőnek tart. 

Az is a koalíciós tanács feladata lesz, hogy megtalálják a kompromisszumot a tranzakciós adó kérdésében

 – mondta a smeres képviselő. Viskupič szerint az ellenzék kész megszavazni az adó teljes eltörlését, ha erre nem lesz lehetőség, akkor támogatni tudnak minden olyan javaslatot, amely csökkenti ezt az adót. 

Fico utazik Moszkvába 

Richter úgy véli, hogy Robert Fico jövő héten elutazik Moszkvába, és egyedüli uniós kormányfőként részt vesz a 2. világháború végét megünneplő katonai díszszemlén. A smeres politikus szerint ezzel csak a háborúban elesett orosz katonák előtt rója le a tiszteletét. Viskupic szerint azonban ezt megtehetné Szlovákiában, akár a pozsonyi Slavínon is. 

Fico csak egy Putyinnal közös fotóért utazik Moszkvába, de jobban tenné, ha egészségi okok miatt lemondaná ezt az útját is

 – jelentette ki az SaS parlamenti képviselője. Fico a héten a május 1-i programját is lemondta egészségi okokra hivatkozva, egyes koalíciós politikusok is arról beszélnek, hogy a megromlott egészségi állapota a tavalyi merénylet következménye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?