Varsó a „nemzetközileg elismert határok” helyreállítását javasolja

orosz-ukrán konfliktus 2024

A lengyel külügyminiszter azt javasolta francia hivatali kollégájával közös hétfői párizsi sajtóértekezletén, hogy az ukrajnai háborúban a szembenálló felek állítsák helyre a nemzetközileg elismert határokat, mindazonáltal nyitva hagyta azt a lehetőséget, hogy Ukrajna kezdeményezésére esetleg legyenek területi engedmények.

„Lengyelország úgy gondolja, hogy a legtermészetesebb és legtartósabb megoldás az volna, ha helyreállítanák a nemzetközileg elismert határokat” - jelentette ki Radoslaw Sikorski. „Minden egyéb megoldás csak Ukrajna kezdeményezésére történhetne” - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy maga Vlagyimir Putyin orosz elnök „tárgyalt személyesen 2004-ben az Oroszország és Ukrajna közötti határokról szóló szerződésről, és ratifikálta azt”.

„Ukrajna megérdemli, hogy békében éljen, és szüksége is van erre, de csak egy igazságos békére, nem arra, hogy kapitulálnia kelljen” - szögezte le Sikorski. A lengyel külügyminiszter sürgette az Európai Unió „kelet- és délkeleti irányú bővítésének felgyorsítását”, mert szerinte Oroszország „célja az európai biztonsági architektúra szétrombolása”. 

Emmanuel Macron francia államfő hétfőn délelőtt a külföldi francia nagykövetek párizsi értekezletén az ukrajnai háborúról szólva azt mondta, hogy abban nem vár „gyors és könnyű” megoldást. Aláhúzta, hogy területi kérdésekről tárgyalni csak az ukránok részvételével lehet. De arra kérte Kijevet, hogy a számára előnytelen harctéri helyzetben "realistán" tárgyaljon ezekről. Macron szerint az Egyesült Államoknak kellene meggyőznie Oroszországot arról, hogy üljön tárgyalóasztalhoz, Európának pedig biztonsági garanciákat kell adnia Ukrajnának. 

A külügyminiszteri sajtóértekezleten Jean-Noel Barrot francia miniszter a Macron kijelentéseivel kapcsolatos újságírói kérdésre úgy válaszolt: „A köztársasági elnök azt mondta, hogy a megfelelő pillanatban az ukránoknak maguk számára kell feltenniük ezeket a kérdéseket a területről. És az ukránok döntik el, hogy mikor jön el a béketárgyalások pillanata, és hogy azokon milyen feltételekkel vesznek részt.” Mindenkinek vállalnia kell a szerepét, és „az Egyesült Államok szerepe most minden bizonnyal Ukrajna támogatásának folytatása, amint azt eddig is tette az (orosz) agresszió kezdete óta” - jelentette ki Barrot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?