A szerző felvétele
Vízkereszt napján merültek a jegesmedvék
Huszonötödik alkalommal merültek a szenci Napfényes tavak vizében a jegesmedvék. Bár rekordot nem döntöttek, ami a résztvevők számát illeti, így is 174-en mártóztak meg a két és fél fokos, jeges vízben.
Jó nagy darabot kellett feltörni és elrekeszteni a jeges vízen, hogy kényelmesen elférjen az a közel 180 jegesmedve fürdőző, akik január hatodikán, a hagyományos háromkirályok napi merülésre érkeztek Szencre. A hangulat óriási volt, még annak is megjött a kedve a jeges merüléshez, aki egyébként nagykabátban álldogált. A kilátogatókat meleg itallal, zsíros kenyérrel és tüzes, latin-amerikai táncshow-val várták. A Hotel Relax mögötti strandszakasznál gyűltek össze a jeges víz kedvelői, akik az ország távolabbi is pontjairól is érkeztek. A résztvevőket Vladimír Lysičan szervező, a szenci Sport Club Jegesmedvék szakosztályának vezetője és Juraj Gubáni, Szenc alpolgármestere is köszöntötte. Megemlékeztek Makai József orvosról is, a Jegesmedvék Polgári Társulás alapítójáról.
Lysičan elmondta, a jegesmedvéknél a kornak nincs nagy jelentősége, ez a sport a határok legyőzéséről szól és természetesen a jókedvről. A víz 2,5 fokos, a levegő négy fokos volt. Bár összefüggő jégréteg nem borította a Napfényes tavak vizét, de 2017 óta ez idei volt az első alkalom, hogy valóban jeges vízben fürdőztek a hideg merülés szerelmesei. Az ünnepélyes köszöntők után a napkeleti bölcseknek öltözött fürdőzők vezetésével vonultak fel a résztvevőket. Az idei 174 résztvevőből 67 nő és 107 férfi, a legfiatalabb egy tizenöt éves fiú volt, aki a családi mintát követve vált a jeges víz kedvelőjévé. A legidősebb jegesmedve egy 86 éves férfi volt. Miután felcsendült a jegesmedvék himnusza a résztvevők óriási hanggal, jókedvvel és mosollyal vetették bele magukat a tó vizébe.
A jegesmedvék himnusza:
„Nem félünk a téltől, nem félünk tőle! Bátran úszunk a jeges vízben! Gyerünk, ússz, ússz! Lélegezz nyugodtan! Meg tudod csinálni, csak ne add fel!”
Az Új Szónak az egyik szenci egyesület tagja, Horáček Zoltán elmondta, hogy ő tizenöt éve kezdte a jeges merülést, azóta is heti háromszor kijár a tóra. „15 évvel ezelőtt, azért még más telek voltak, sokkal hidegebbek. Volt, hogy 20 centis jégréteg borította a vizet”. A merülést fokozatosan kell elkezdeni, már szeptemberben kell szoktatni a szervezetet a körülményekhez, a hűs vízhez. Az utóbbi időben már az újaknak segít, hogyan kell elkezdeni ezt a sportot. Elmondta, hogy a jeges merülés nagyon jó hatással van a szervezetre, az erekre és a pszichikára is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.