Merényletben megöltek több izraelit Ciszjordániában

izraeli-palesztin konfliktus

Három izraelit megöltek és hetet megsebesítettek a palesztin ellenőrzésű Ciszjordánia északi részén hétfő délelőtt egy autóbuszra támadó fegyveresek – jelentette a katonai rádió hétfő reggel az izraeli mentőszolgálat jelentését idézve.

A közlés szerint két, a hatvanas éveiben járó nő, és egy, a negyvenes éveiben járó férfi vesztette életét. Az autóbusz sofőrje súlyosan megsebesült, hárman közepesen, hárman pedig könnyebb sebesültek meg a mentőszolgálat jelentése szerint.

A fegyveresek autóval érkeztek a palesztin al-Funduk faluba, az ott áthaladó 55-ös úton kiszálltak, majd lövéseket adtak le az izraelieket szállító autóbuszra és két, izraeli rendszámú magánautóra, majd autójukba visszaülve elmenekültek.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint a csapatok a támadás elkövetőinek nyomába eredtek, útlezárásokat állítottak fel a merénylet helyszínének közelében, és körülvettek számos környékbeli palesztin települést.

Kedumim és Sevi Szamaria zsidó telepek lakóinak az 55-ös utat használva át kell haladniuk al-Fundukon, hogy nyugat felé utaznak. Ez az egyik utolsó olyan ciszjordániai útszakasz, ahol még nem építették meg a palesztin falvakat elkerülő útvonalat a telepesek számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?