Egy véradás, három élet – a Dunaszerdahely Véradó Állomásról

A kórházon kívül 2024-ben összesen 26 mobil véradást szerveztek (Fotó: Bóna Zsuzsanna)
Dunaszerdahely |

2024-ben a kihelyezett, mobil véradások során összesen 26 helyszínen jártak, ahol mintegy 400 liter vért gyűjtöttek be a csaknem 900 véradótól. Éves eredményeiket sikerként könyvelik el, a korházak sorában a véradás tekintetében ugyanis előkelő helyet foglalnak el. 

Korábban is lehetett vért adni Dunaszerdahelyen, de volt egy 10 éves időintervallum, amikor a pozsonyi Nemzeti Vértranszfúziós Szolgálat (NTS) munkatársai jártak ide és ők vették le a helyi véradók vérét. Ennek a hátránya az volt, hogy ugyan a helyiek adták, de a dunaszerdahelyi kórház csak térítés ellenében juthatott hozzá. A Hematológiai és transzfúziós osztály saját Véradó Állomása 2020 januárjában alapult újra, aminek köszönhetően immáron négy éve önellátóvá vált a kórház. Azóta is havi legalább két alkalommal járnak ki különféle helyszínekre, más településekre vagy cégekhez, aminek nagy előnye az, hogy a mindennapi működésükhöz szükséges alkalmankénti 30 véradó így garantált számukra. 

„Két évvel ezelőtt elsőként a Metrans szólított meg minket, majd 2024-ben több vállalat is követte őket, a Schindler és a CEVA Logistics, valamint a dunaszerdahelyi városháza. Sok fiatal máshol tanul, máshol dolgozik, vagy egy vérplazma leadáshoz kiutaznak Ausztriába, mert csábító számukra a kompenzációs bónusz. Ennek ellenére vannak olyanok, akik jobban belegondoltak ebbe és inkább itthon adják le a vérüket”

 – osztotta meg lapunkkal Horváth Andrea főlaboráns, a Dunaszerdahelyi Véradó Állomás vezetője.

Véradás Csenkén (Foró: Véradó Állomás Dunaszerdahely)

Örökölt hagyomány

A külső véradási helyszíneken, a kisebb településeken nagyon jó tapasztalataik vannak. Azt látják, hogy a véradás szokása szülőről gyermekre száll, egyfajta hagyománnyá alakult. A mobil véradások nagy előnye az, hogy vasárnaponként tartják őket, amikor többnyire otthon van a család összes tagja. Ilyenkor egy közös időtöltés, amikor a nagyszülők elmennek gyerekeikkel és unokáikkal, majd a véradás során kedélyesen elbeszélgetnek egymással, sőt, ismerősökkel is találkoznak, akiknek ugyancsak örülnek. 

„Ezek az alkalmak, a véradás hagyományának átadása, a véradásunk tartópillérei. Azt mondják, hogy ha apu már nem tud jönni, akkor megyek én és hozom magammal a gyermekem. Ilyenkor ő is azt látja, hogy apu és anyu véradó, ami egyértelműen jó példamutatás a mai szülők részéről”

 – tette hozzá a vezető. Kihangsúlyozta, hogy a kitelepülésekkor a helyi Vöröskereszt képviselőinek segítsége elengedhetetlen, munkájukkal sokat hozzátesznek a véradások zökkenőmentes megvalósításához. 

Nem csak a Dunaszerdahely közelében fekvő településekre látogatnak el, hanem messzebbre is, például Illésházára, Jányokra, Csenkére, vagy Vajasvatára. Ezekben a falvakban többnyire mindenki ismeri a másikat és amikor megjelennek a helyszíneken, kellemes légkörben, a viszontlátás öröme mellett telik az idő. Vannak olyanok is, akik azzal a motivációval érkeznek, hogy ők is segítsenek, mert családtagjuknak korábban szükségük volt vérre és ezzel szeretnének ezt meghálálni.

A lényeg a folyamatosság

A 2024-es mobil véradások során összesen 93 első véradó jelent meg a dunaszerdahelyi Véradó Állomás kitelepülésein. Ők inkább kampányszerűen érkeznek, ezért nem biztos, hogy aztán visszatérő véradók lesznek. Pedig az állomásnak, ezzel együtt a kórháznak nagy szüksége van a folyamatosan érkező vérre, aminél a folyamatos ellátáson van a hangsúly. Hiszen hiába érkezik egyszerre több mennyiség, az azt követő időszakot is ugyanúgy el kell látniuk és ha a visszatérő véradók nem érkeznének meg, akadályokba ütközhet az ellátás. 

„Ezt ráerőltetni senkire sem lehet. Látjuk, hogy sokan az igazolt szabadnap miatt jönnek, ami nagy motiváció lehet fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt. Sajnálatos, hogy a fiatal generáció is már több betegséggel küzd, többféle gyógyszert szednek, ami megakadályozza azt, hogy véradók lehessenek. Egy iskolából lehet, hogy 15-en eljönnek, de abból csak maximum körülbelül nyolcan adhatnak vért”

 – mondta, majd hozzátette, hogy ennek ellenére az ő megjelenésükre is nagy szükség van, hiszen a véradók utánpótlása nagyon fontos.

Szigorú előfeltételek

A véradás leggyakoribb kizáró oka az allergia. Az állomáson dolgozó doktornő hangsúlyozza, hogy a véradást megelőző 5 napon keresztül ki kell hagyni az allergiagyógyszert, de ezt sokan, az erősebb tünetekkel rendelkezők között nem tudják megtenni és ilyen súlyos esetben például nem is ajánlott a véradás. Csallóközben az allergiák megjelenésének időszaka márciustól egészen októberig tart, ami miatt több visszatérő véradó sem jelenhet meg. Kizáró ok még az endokrinológiai betegség, a pajzsmirigy nem megfelelő működése, ám itt egy bizonyos gyógyszermennyiség napi bevétele megengedett a véradáskor. További akadályozó tényező lehet a vérnyomásgyógyszer, ezért kérik a jelentkezőket, hogy aznap, amikor jönnek ne vegyék be. A véradással a vérnyomás egyébként is csökken, hiszen 450 milliliter vér távozik a szervezetből. A tetoválás és a testpiercing is problémát okozhat, a szabályok szerint ugyanis legalább fél évnek kell eltelnie a beavatkozás után ahhoz, hogy valaki visszatérhessen a véradó központba. Ilyenkor több gyakorlott véradó még az új tetoválás vagy piercing előtt egyszer ad vért és mondják is, hogy ők most egy darabig biztosan nem tudnak megjelenni.

A levett tasakok a Schindler cégnél (Fotó: Véradó Állomás Dunaszerdahely)

A legfontosabbak

Lényeges, hogy a véradás napján reggelizzenek a jelentkezők. A zsírós, nehéz ételek, mint például a szalonna és a tojás, vagy a tejtermékek kerülendőek, ugyanis a vér feldolgozásakor a vérplazma is zsírosodik és már nem számít minőségi terméknek. Ajánlott reggeli lehet ilyenkor egy sonkás szendvics, vagy kalács, vajjal vékonyan megkenve. A kávé megengedett, sőt, a helyszínen is megkínálják őket, valamint minden véradó kap egy-egy kekszet, hogy a vércukorszintjük rendben legyen és ne stresszeljék túl a folyamatot. 

„A véradásnál látom, hogy vannak, akik kifejezetten görcsösen érkeznek, aminek aztán gyakran rosszullét a vége. Mégpedig azért, mert egyszerűen túlizgulták. Sajnáljuk, hogy ezek az emberek később nem is jönnek vissza, pedig nem kellene, hogy idegeskedjenek, igyekszünk mindenki számára egy támogató légkört teremteni”

 – osztotta meg a vezető.

A paraméterek

Egy levett vér szavatossági ideje 6 hét. A tasakban a vér mellett található egyfajta stabilizációs oldat, hogy az folyékony maradjon és a vörösvérsejtek teljesítsék funkciójukat. A munkatársak 24 órán belül feldolgozzák a vért a szükségleteknek megfelelően. A hűtés hőmérsékletét is ettől függően szabályozzák. A tasakokat, ahogyan egymás közt mondják, „kiforgatják”, aminek köszönhetően a tartalma három részre osztódik: vérlemezkékre, vörösvérsejtre és vérplazmára. Erre vezethető vissza az a mondás is, miszerint „Adj vért és ments meg három életet!”. 

„Egy hónapban például van 260 véradónk és ebből 200 adagot biztosan felhasználunk, a maradék 60 pedig a tartalékunk. A hűtőnkben állandó körforgásnak kell lennie, hogy a szükséges mennyiség meglegyen, ahogy az otthonunkban, például a kamránkat is folyamatosan fel kell töltenünk. Lehetnek nagyobb vérveszteséggel járó eseteink is. Nagyon értékes a nulla negatív, általános vér, amit a sürgős eseteknél adagolunk, amikor nincs időnk arra, hogy a vércsoportot megvizsgáljuk”

 – tette hozzá.

Egészségnap Csallóköznádasdon (Fotó: Véradó Állomás Dunaszerdahely)

Jótanácsok

Arra a kérdésre, hogy mit tanácsolna annak, aki még nem adott vért, de szeretne, Horváth Andrea csak annyit mondott, hogy hallgasson a szívére. Mindenképp javasolja, hogy jöjjön el a dunaszerdahelyi kórház véradó központjába, hiszen egy komoly szűrővizsgálaton is átesik. 

„Egy egészséges véradó a jövő és nagyon örülünk, amikor visszajáró lesz. Az orvosaink nagyon odafigyelnek a véradókra. Többen például ezeken a kivizsgálásokon szembesülnek először saját erősebb tüneteikkel, amikkel továbbirányítják őket szakorvoshoz. A tapasztalatunk az, hogy aki vért adott nálunk, elégedetten távozik. Vannak, akik kifejezetten várják azt, hogy a véradás után felfrissüljön a vérük”

 – mondta, majd hozzáfűzte, hogy a véradók nélkülözhetetlenek, ugyanis a vér semmi mással nem pótolható. A 2024 novemberében bevezetett új SMS szolgáltatásnak köszönhetően a véradók köszönő üzenetet kapnak vérük felhasználásakor, aminek egytől egyig nagyon örülnek és hatalmas pluszt ad a véradás élményéhez, zárta végül Horváth Andrea.

A dunaszerdahelyi állomás hétfős csapata (Fotó: Facebook/Cséfalvai Á. András)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?