Erős földrengés Tibetben halálos áldozatokkal

földrengés

Erőteljes földrengés volt kedd reggel a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében, a kínai állami média szerint a rengés épületkárokat és halálos áldozatokat követelt.

Frissítés

Már legalább 126 halálos áldozatról és közel 200 sérültről érkezett jelentés a Tibetben történt erős földrengés nyomán. A rengések házakat és utcákat romboltak le, a mentők azonban továbbra is keresik a túlélőket. 

A regionális katasztrófavédelmi központ jelentése szerint a kedden reggel pekingi idő szerint 9 óra 05 perckor bekövetkezett 6,8 erősségű földrengésnek 53 halálos áldozata és 62 sebesültje van, valamint több mint ezer épületben keletkeztek károk. Az epicentrum a Tingri megyében 10 kilométer mélyen volt. Az epicentrum 20 km-es körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él, 5 km-en belül hat falut érinthet a katasztrófa. Sigace városban - a Pancsen Láma székhelyén - épületekben keletkeztek károk, többek között a közeli Lhatse város boltjainak homlokzatai leomlottak. 

A rengést követően a Kínai Földrengésügyi Hivatal II. szintű vészhelyzeti szolgálatot indított, és munkacsoportot küldött a helyszínre, hogy segítsen a katasztrófaelhárításban. A központi hatóságok mintegy 22 ezer katasztrófaelhárítási eszközt, köztük sátrakat, pamutkabátokat, paplanokat és összecsukható ágyakat, valamint a magasan fekvő és fagyos területekre szánt speciális segélyanyagokat küldtek a földrengés sújtotta területre. Több mint 1500 helyi tűzoltót és mentőmunkást is a helyszínre küldtek. A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett.

 Nepál fővárosában, Katmanduban és az indiai Bihar államban a lakosok kimenekültek otthonaikból, bár ezekről a területekről nem jelentettek nagyobb károkat vagy áldozatokat. A Himalája északi lábánál fekvő régió a tektonikus tevékenység miatt hajlamos a földrengésekre. A 2008-as szecsuáni földrengés csaknem 70 ezer halálos áldozatot követelt, a 2015-ös nepáli földrengésben pedig mintegy kilencezren haltak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?