Sebastianus

Ne panaszkodj! Máskor más, most meg ez

adatott neked feladatként.

Börtön? Jó, de az ablak ad fényt,

s néha kikattan a földi retesz.

Élj, ahogy a szélütött hold neszez

csillagok hideg rostélya mögött!

Oly mindegy, most épp mi a börtönöd,

ne panaszkodj: máskor más, most meg ez.

S hallgass! Még szádban válogasd szét

a sírást s a csendet, s csak azzal érvelj,

hogy ne valld be, amit nem követtél el.

Most ez adatott feladatként.

A mártír-kínban éppen az a szép:

nyakadból esendőn áll egy fanyíl ki,

nyitva a mell — s a száj nem tud kinyílni.

Börtön? Jó, de az ablak ad fényt.

S ahogy a tekintet ki-kirepes:

a vers ablakán kihajolva

fölnyújtózkodsz egy égi sorba,

kikattan halkan a földi retesz.

S végül majd kikattan minden retesz,

és addig börtönablak ad fényt.

Most ez adatott feladatként:

ne panaszkodj! Máskor más, most meg ez.