Cukor közé rejtették a rekordmennyiségű kokaint

kokain k

Paraguay történetének legnagyobb kokainfogását jelentették be szerdán a helyi hatóságok, miután több mint négy tonna kokaint fedeztek fel egy Belgiumba szánt cukorszállítmányban.

Santiago Pena államfő sajtóértekezletén elmondta, hogy az „Édesség művelet“ fedőnevű akció egy sor „nagyon szomorú epizódot“ követett, amelyek azt jelzik, hogy Paraguay a térség egyik kábítószerkereskedelmi központjává vált.

Az elnök hozzátette: a mintegy 240 millió dolláros fogás remélhetőleg megzavarja a kokainkereskedelmet, és hangsúlyozta, hogy a rendőrség nyomoz az elkövetők után.

„Úgy vélem, ez azt üzeni a bűnszervezeteknek, hogy ne használják Paraguayt tranzitállomásként, elszánt és szervezetten dolgozó hatóságokkal találják szembe magukat“ – mondta Pena, megjegyezve, hogy megerősítették a kikötői biztonsági szolgálatot, és a bűnbandák nem fogják tudni elkerülni az összes felállított ellenőrzőpontot.

A paraguayi kábítószerelhárítás ügynökei hétfőn kezdték kipakolni a 40 kilós cukroszsákokkal megtöltött konténereket a főváros folyami kikötőjében, Puerto Caacupemiben, és még kedden is tartott a szállítmányban talált kokaint válogatása és mérése.

Az egyelőre nem világos, hogy honnan származik a kokain.

Francisco Ayala, a kábítószerelhárítás szóvivője azonban emlékeztetett rá, hogy földrajzi elhelyezkedését tekintve Paraguay stratégiai helyzetet foglal el a szervezett bűnözés szempontjából, mivel a világ legnagyobb kokaintermelőinek közelében található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?