Pop art – art pop – cover art

<p>2013 novemberében volt Brooklynban Lady Gaga Artpop című albumának bemutató koncertje. Az egyik legérdekesebb jelenet talán az lehetett, amikor Gaga a Volantis nevű high tech „ruhában” ha nem is a mennybe, de pár centiméterrel a színpad fölé szállt. Sokan talán</p><p>azt gondolják, hogy ez pusztán Stefani újabb hóbortja, azonban – ahogy azt tőle megszokhattuk – többről van itt szó.</p>

H. NAGY PÉTER

A Volantist Gaga szubjektummetaforának tartja, amelyet – egy csavarral – nem ő hord, hanem a „ruha” mozgatja, viseli a tulajdonosát. Ezzel a megoldással Gaga ismét arra irányította a figyelmet, hogy identitása nem rögzített, testét pedig egy újabb médium „szabályozza”. A világ (vagy inkább a Föld) első repülő ruhája mellett érdemes megemlíteni azt is, hogy az Artpop dizájnja Jeff Koons és Lady Gaga közös munkája (az albumot kísérő projektben Robert Wilson rendező is részt vett). A borító remekül rájátszik a pop art és az art pop kapcsolatrendszerére, s arra is, hogy – a híres Botticelli-kép felhasználása erre utalhat – korunkban egy új, a populáris kultúra felől értelmezhető szépségeszmény született.

Nézzük meg kicsit részletesebben. Jeff Koonsnak van egy szoborszériája Gazing Ball (a jelentése bámuló golyó vagy labda) címmel, amely arra épül, hogy a fehér színű antikizáló és giccses formák kiegészülnek egy kék golyóval. Ezek az esetlegesen elhelyezett kék golyók azonnal vonzzák a néző tekintetét, ugyanakkor tükrözik is, tehát első nekifutásra azt lehet mondani, hogy Koons ezeken keresztül komponálja bele a nézőt az installációba. Gaga borítóján is ezt látjuk, a művésznő szoborszerű képe és az előtte levő kék golyó félreérthetetlenül a Gazing Ball részévé avatja a kompozíciót. Ugyanakkor Gaga beállítása (kezével takarja a mellét) Koons más műveire is utalhat, hiszen a giccsművész többször eljátszott már ezzel a pózzal. A kapcsolatrendszer aztán újabb elemekkel gazdagodhat, például a Botticelli-háttér alapján, ez világos; de annak fényében is, hogy miként tekintünk az említett kék golyóbisra. Persze, sokak számára olyan, mint a karácsonyfadísz, de mivel a szérián belül egymásra utaló, egymással kapcsolatban álló jelekként, jelölőláncot alkotó komponensekként is felfoghatók, ezért – Tolkien-rajongók előnyben – úgy viselkednek, mint a „néma” palantírok (látógömbök). Biztosak lehetünk tehát abban, hogy a cover art egy újabb izgalmas darabjával állunk szemben.

Méghozzá olyannal, melynek története itt nem ér véget. Hároméves kényszerhallgatás után ugyanis Lady Gaga megjelenhetett Kínában. Mivel a Born This Way című album hat dala anno a kínai kulturális minisztérium tiltólistájára került, nem volt biztos, hogy az Artpop kiadható lesz az ázsiai országban. Van azonban itt egy poén. A hatóság ugyanis az album borítójának apró módosítását kérte. A keleti verzión Gaga lábain harisnya van, a kék golyó (vagy labda) pedig nagyobb az eredetihez képest, így takarásba kerültek a melleket fogó kezek is. Ez a megoldás azt eredményezte, hogy az Artpop borítója már önmagával sem identikus. Koons Bámuló golyója kezdi uralni a horizontot. És itt felmerül a kérdés, hogy az ideális borító vajon mit ábrázol? Egy hatalmas kék golyót Gaga nélkül? Az Artpop borítója immár folyamatjellegű, és duplikátum formájában ismétlődik. Kezd emlékeztetni Milorad Pavić Kazár szótárára, amelynek egyik példányán egy kulcslyuk, másik példányán egy kulcs látható.

Mindez persze fényt vet egy másik fontos jelenségre is, melyet L. Varga Péter irodalomtörténész, kritikus így fogalmazott meg: „Az említett »folyamatszerűségnek« és nem-identikus jellegnek valamiképp mindig ideológiai horizontja van. Lehet, hogy arról van szó, hogy bár a politika mindig ellenőrizni igyekszik a művészetet, az abban rejlő lezárhatatlan értelmezési potenciál miatt azonban ez a törekvése sosem sikerülhet teljesen?” A kérdésre igenlő válasz adható. Az Artpop borítója innen nézve is valóban túlmutat önmagán: a változtatások egyben növelik a sötét tónus jelenlétét, a golyó felnagyítása pedig mintha arra utalna, hogy a kép így még hangsúlyosabban tükrözheti annak arcát, aki ránéz. Úgy tűnik, hogy ez a mediális játék a borító létmódjához tartozik. Ugyanakkor tovább gyarapítja Lady Gaga folytonosan változni kész testreprezentációit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?