Pellegrini és Lajčák
Pellegrinit meglepte Lajčák kijelentése a lehetséges lemondásáról
Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő reméli, hogy a parlament külügyi bizottságának szerdai (11. 21.) ülésén a politikusok megegyeznek, Szlovákia milyen formában fogja tolmácsolni a migrációról szóló globális ENSZ-megállapodás ellen emelt kifogásait. Hozzátette: Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszter kijelentése, melyben kilátásba helyezte a lemondását, meglepte őt. Pellegrini ugyanakkor rámutatott: ez egyelőre csupán egy hipotetikus lehetőség.
„Az SZK nem ért egyet a marrákesi egyezmény (a migrációról szóló globális ENSZ-megállapodás – a TASR megj.) szövegével olyan formában, ahogy azt előterjesztették, és vannak bizonyos piros vonalak, amelyeket nem akar átlépni. A miniszter úr tud ezekről a vonalakról, ezért adjunk időt neki, hogy megpróbáljon tárgyalások útján elérni egy olyan megoldást, amelynek köszönhetően Szlovákia megőrizheti az arculatát, a másik oldalon viszont világosan elutasíthatja az egyezmény bizonyos pontjait” – mondta a kormányfő.
A miniszter állásfoglalására reagálva kijelentette, hogy tiszteli az integráns személyiségeket, akik nem változtatják a véleményüket aszerint, hogy éppen mi számít népszerűnek. Lajčákot semmilyen módon nem akarja diszkvalifikálni. „Ellenkezőleg, szimpatikus a magatartása” – szögezte le a kormányfő, hozzátéve: olyan tulajdonság ez, amellyel a jövőbeli államfőnek is rendelkeznie kellene.
Pellegrini úgy véli, hogy a migrációs válság és az ezzel összefüggésben elkövetett hibák előtt az emberek talán nem is tulajdonítottak volna figyelmet egy ilyen dokumentumnak. „Hiszen az emberek évtizedek óta vándorolnak világszerte, néhányan az ivóvíz, mások az élelem után, néhányan pedig az éghajlatváltozások miatt. Az egész világ mozgásban van” – mutatott rá Pellegrini. Ugyanakkor megérti azt is, hogy egyes országok óvatosan viszonyulnak a migrációs paktumhoz hasonló dokumentumokhoz.
„Mióta miniszter vagyok, a demokratikus, európai szemléletet szorgalmazom, és azt, hogy Szlovákia része legyen a megoldásoknak. Ha azonban a képviselők többsége úgy dönt, hogy el akarja szigetelni Szlovákiát, a problémák részese akar lenni, a megoldásokat pedig másokra hagyni, én nem szorgalmazhatom tovább ezt a politikát” –jelentette ki a külügyminiszter a kormány keddi ülése előtt.
Lajčák szerdán (11. 21.) felszólal a parlament külügyi bizottságában, hogy megvitassa a képviselőkkel a migrációról szóló globális ENSZ-megállapodás ellen emelt kifogásokat.
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nem akarja, hogy a globális paktum Szlovákiára nézve kötelező érvényű legyen, ezért a parlament elé terjesztett egy határozatot, amely elutasítja Szlovákia csatlakozását a megállapodáshoz. A paktum elfogadását az ellenzéki Sme rodina mozgalom és az SaS párt is ellenzi.
2016 szeptemberében 193 ENSZ-tagállam egyezett meg egy migrációs megállapodás elfogadásáról. A dokumentum szövegén 2017 áprilisában kezdtek el dolgozni. A 34 oldalas egyezmény célja, hogy segítsen jobban kezelni a migrációs folyamatokat, és megerősítse a migránsok jogait. A megállapodás hangsúlyozza az egyes országok szuverenitásának érinthetetlenségét, és azt, hogy joguk van önálló migrációs politikát folytatni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.