Moszkva közölte, hogy elfogták Igor Kirillov tábornok gyilkosát

kirillov

Elfogták az Igor Kirillov tábornok elleni merénylet elkövetőjét – jelentette be szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az üzbég állampolgárságú gyanúsított a bejelentés szerint beismerte, hogy az ukrán hírszerzés szervezte be.

Igor Kirillovval, az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek sugár-, vegyi és biológiai védelmi erőinek vezetőjével, valamint asszisztensével egy robogóba rejtett pokolgép végzett kedden Moszkvában – közölte a orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

A gyanúsított – akinek a nevét az FSZB nem közölte, csak annyit árult el, hogy 1995-ben született – bevallotta, hogy ő helyezte el a pokolgépet, amely megölte a tábornokot, és azt is, hogy az ukrán titkosszolgálatok szervezték be.

Az SZK is megerősítette, hogy elfogtak egy üzbég gyanúsítottat.

Az SZK közleménye szerint a gyanúsított bevallotta, hogy az ukrán titkosszolgálatok kérésére utazott Moszkvába, ahol elhelyezte az ott átvett pokolgépet egy robogóban, amely az előtt a ház előtt parkolt, amelyben a tábornok lakott. A gyanúsított egy gépkocsit is bérelt, amellyel a ház közelében parkolt le, és megfigyelő kamerával szerelte fel. A kamera által készített videofelvételt élőben sugározták a merénylet szervezőinek az ukrajnai Dnyipro városba. Amikor Kirillov és az asszisztense kilépett a lakóházból, a pokolgépet távirányítással működésbe hozták – közölték az orosz nyomozók.

A merényletért az SZK közleménye szerint a gyanúsítottnak százezer dollárt ígértek, valamint letelepedési lehetőséget valamelyik európai országban.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az SZBU egyik névtelenül nyilatkozó illetékese kedden közölte, hogy Kijev háborús bűnösnek és „teljesen legitim célpontnak” tekintette Kirillovot, akit azzal vádoltak, hogy tiltott vegyi fegyverek bevetését rendelte el az ukrán erők ellen.

Az SZBU hétfőn hivatalosan vádat is emelt Kirillov ellen.

Májusban az amerikai külügyminisztérium is közleményt adott ki arról, hogy az ukrán csapatok ellen az első világháborúban használt vegyi fegyver, a klórpikrin használatát regisztrálták.

Az ukrán szolgálat szerint az Oroszország indította háború kezdete, 2022 februárja óta több mint 4800 alkalommal észlelték vegyi fegyverek, elsősorban K-1 harci gránátok használatát a harctéren.

Az 54 éves Kirillov tábornok a legmagasabb rangú ismert orosz katonai vezető, akit megöltek az ukrajnai háború kezdete óta.

Az orosz külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszi Igor Kirillov meggyilkolásának ügyét.

Marija Zaharova, a tárca szóvivője közölte, hogy mindenkit, akinek köze volt ehhez a merénylethez, megtalálnak és megbüntetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?