Robert Fico (Smer) kormányfő mellébeszél az egészségügyben kialakult helyzet kapcsán és csak kibúvót keres, amikor azt mondja, összeférhetetlenség miatt nem avatkozik be a tárgyalásokba – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS elnöke. Szó sincs összeférhetetlenségről, csupán arról, hogy a koalíció képtelen kormányozni, és ideje lenne, ha a kormányfő beismerné, hogy kudarcot vallott és távozna.
„Csak veszekednek, a jobb életre vonatkozó ígéreteiket nem teljesítik. Az első egészségügyi reform, amit a Fico-kormányok 13 év alatt kitaláltak, hogy börtönbe küldik az orvosokat” – közölte Gröhling a közösségi hálón. „Fico újabb kibúvót talált. Most állítólag összeférhetetlenség miatt nem foglalkozik az orvosok felmondásaival, eddig meg azt állította, ez nem a kormányfő feladata” – tette hozzá Gröhling.
Az SaS felteszi a kérdést, akkor vajon nem állt fenn összeférhetetlenség, amikor a kormány csökkentette a bűnözők büntetését, és Smerhez közeli emberek úszták meg a büntetést, vagy akkor, amikor elfogadta, hogy „börtönbe küldi az orvosokat”, illetve amikor törölte az egészségügyi dolgozók bérére vonatkozó memorandumot.
A kormányfő kedden kijelentette, hogy a felmondások miatt kialakult egészségügyi helyzet megoldása Kamil Šaško (Hlas) szakminiszter dolga, aki pontosan tudja, mit kell tennie, nála viszont feloldhatatlan összeférhetetlenség áll fenn az egészségügyi témákban, mert az orvosok megmentették az életét.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.