Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak a magyar pénzügyőrök egy szlovák furgonban az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Szlovák csempésztojást találtak a magyar pénzügyőrök egy furgonban
A közlemény szerint a túlsúllyal közlekedő furgonban lévő tizenkét raklapnyi tojáshoz semmilyen fuvarokmányt, de még EKÁER-bejelentést sem tudott felmutatni a sofőr.
Az ismeretlen eredetű élelmiszerek miatt értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal szakembereit, akik megállapították, hogy a tojások jelöletlenek, így nem kerülhettek volna forgalomba, ezért azonnal elrendelték azok megsemmisítését.
A pénzügyőrök a túlsúly miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak és 260 ezer forint bírságot szabtak ki, az EKÁER bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt a magyarországi feladónak kell majd felelnie – áll a közleményben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.