Nyáron is fogy a hátrányos hitel

<p>Pozsony. A szigorúbb szabályozás ellenére a nyári hónapokra sem csökkent jelentősebb mértékben a banki engedéllyel nem rendelkező gyorshitelező társaságok átvert ügyfeleinek a száma – derül ki az igazságügyi tárca jelentéséből.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

„Az elmúlt időszakban is a hiteltársaságok szerződéseire érkezett a legtöbb panasz. Az említett társaságok ugyanis a legkülönfélébb rejtett díjakkal és büntetésekkel próbálnak meg minél több pénzt kicsalni az ügyfelektől” – nyilatkozta Alexandra Donevová, az igazságügyi tárca szóvivője.

Alapvető kiadásokra kérnek kölcsön

A helyzet már csak azért is súlyos, mivel a hiteltársaságok többnyire a lakosság legszegényebb rétegein próbálnak meg élősködni – állítja Jana Lesňáková, a bajba jutott fogyasztók érdekvédelmi szervezetének az alelnöke. Szerinte nem helytálló az az állítás, hogy a nyári hónapokban a legtöbben a külföldi nyaralásra vesznek fel hitelt, a legtöbb család továbbra is a megélhetéséhez szükséges alapvető kiadásokra kér kölcsön. „A segítségért folyamodó emberek többsége azért vett fel hitelt, mert nehéz anyagi helyzetbe került, és más kiutat nem talált” – mondta Lesňáková. Az ilyen társaságok csak tavaly 150 ezer szerződést kötöttek, az emberek mintegy másfél milliárd euróval tartoznak nekik, átlagban pedig minden ötödik adós ellen folyik végrehajtási eljárás. Az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy az ilyen kölcsönök törlesztésének megszakadása miatt az adósnak a tartozás összegét jócskán meghaladó értékű ingatlanja került végrehajtás alá, esetenként csupán néhányszáz eurós tartozás behajtása miatt.

Akkor is van kiút, ha végrehajtót küldenek

Az igazságügyi tárca ezért arra kéri az ilyen társaságoknál hitelt igénylőket, hogy a szerződés aláírása előtt a szerződés összes olyan részletére kérdezzenek rá, amelyet nem értenek. „A legfontosabb, hogy tisztában legyenek a hitellel járó összes díjjal, vagyis hogy mennyit is fognak visszafizetni, mint ahogy azzal is, hogy milyen büntetésekre számíthatnak, ha késve fizetnek” – figyelmeztet Donevová, aki szerint figyelniük kellene arra is, milyen feltételekkel fizethetik vissza idő előtt a kölcsönt.

Ha mégis megtörténik a baj, Lesňáková szerint az ügyfeleknek több lehetőségük is van a védekezésre. „Még akkor sincs veszve semmi, ha végrehajtót küldenek a nyakukra, hiszen ennek a jogossága is megkérdőjelezhető. Ilyen esetben az ügyfélnek a végrehajtás leállítását kell javasolnia” – mondta Lesňáková. A polgári törvénykönyv tavasszal elfogadott módosítása szerint legfeljebb kétezer eurós tartozás esetén a végrehajtók az adós ingatlanját vagy a mozgássérültek gépjárművét nem foglalhatják le, ráadásul csak a tartozásnak megfelelő összeget zárolhatják.

Már tilos

az apró betűs szöveg

Júniustól fogyasztói hitelt készpénzben nem lehet felvenni, vagyis ezt bankszámlára kell átutalni. Ha késik a törlesztőrészlet, a hitelező 15 napon belül írásban vagy SMS üzenettel köteles figyelmeztetni az adóst. A szerződés érvénytelennek nyilvánítható, ha elfogadhatatlan feltételeket tartalmaz, miközben a szerződést végig egyforma betűtípussal kell megírni – ha apró betűs rész is van benne, bíróságon megtámadható, és kérhető az érvénytelenné nyilvánítása. (TASR, mi, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?