Komárom. Február végétől új szolgáltatással bővül a Duna Menti Könyvtár kínálata. Multimédiás olvasóterem nyílik a könyvtár Eötvös utcai épületében, ahol négy számítógép áll majd az érdeklődők rendelkezésére. „Intézményünk számítógépes felszereltsége mindeddig elmaradt a kívánttól – mondta Zsok Gizella igazgató.
Multimédiás olvasóterem
Komárom. Február végétől új szolgáltatással bővül a Duna Menti Könyvtár kínálata. Multimédiás olvasóterem nyílik a könyvtár Eötvös utcai épületében, ahol négy számítógép áll majd az érdeklődők rendelkezésére. „Intézményünk számítógépes felszereltsége mindeddig elmaradt a kívánttól – mondta Zsok Gizella igazgató. – Tavaly év végén különböző pályázati forrásokból sikerült pénzt szereznünk korszerű gépek és programok megvásárlására. Ezekre a folyóirat- és könyvállományunk hatékony feldolgozása érdekében is nagy szükség volt már.” A multimédiás olvasóteremben hozzáférhető lesz az internet, de az érdeklődők például a a szakdolgozatukat is itt írhatják. Bár a városban több internetes kávéház működik már, az igazgatónő úgy érzi, lesz kereslet új szolgáltatás iránt. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.