Minden ötödik diák volt már részeg

Pozsony |

A 12 és 18 évesek körében végzett felmérés ugyan azt mutatja, csökken a diákok alkoholfogyasztása, de az idősebb diákok 70%-a életé-ben legalább egyszer már részegre itta magát.

Az oktatásügyi minisztériumhoz tartozó Tudományos Műszaki Információk Központja végezte az országos felmérést összesen 2015 diák bevonásával. A friss eredmények alapján nagyjából a diákok fele ivott már alkoholt. 

A szeszes italok fogyasztása terén a legrosszabb helyzet 2001-ben, 2003-ban és 2012-ben volt, amikor a megkérdezett diákok több mint kétharmada állította, hogy fogyasztott alkoholt, és csak minden ötödik fiatal mondta, hogy még nem kóstolta. 

Nőtt viszont a 15 éves és idősebb diákok száma, akik már ittak szeszes italt, a 17 és 18 éveseknek pedig már mintegy 70%-a mondta, hogy van már tapasztalata valamilyen alkohollal. 

Az alkoholt fogyasztóknál arra is rákérdeztek, hogy mit ittak. A 12, 16 és 17 évesek körében a sör volt a leggyakoribb válasz, a 13 éveseknél a bor. A fennmaradó 14, 15 és 18 éves korosztályhoz tartozók legnépesebb csoportja mondta, hogy tömény alkoholt iszik, likőröket pedig a 13 évesek. A fiúk majdnem 43%-a inkább a sört kedveli, a lányok inkább borpártiak (37%). 

A felmérés eredményeiből kitűnik, hogy a szakközépiskolás diákok közül többen isznak alkoholt, mint a gimnazisták. Utóbbiak több mint 36%-a mondta, hogy még soha semmilyen alkoholt nem ivott, a szakközépiskolások körében csak 25,6%.

A felmérés szerint a 12 évesek majdnem 10%-a legalább egyszer volt már részeg életében. A legjobban a 13 évesek állnak, ott ez a szám 5,4%. A legnagyobb arányban a 17 és 18 évesek között vannak azok, akik azt állították, rúgtak már be életükben. Ebben a korosztályban a diákok több mint 70%-a mondta, hogy legalább egyszer már berúgott életében. 

A megyék között is nagy eltérések mutatkoznak. Míg a Nagyszombati kerületben a megkérdezettek 10%-a állította, hogy gyakran fogyaszt az átlagnál több alkoholt, addig a Trencséni kerületben a válaszadók pusztán fél százaléka számolt be ugyanerről. Ugyanebben a megyében vannak a legtöbben azok, akik még sosem rúgtak be: míg itt a válaszadók több mint 73 százaléka sosem ivott túl sok alkoholt, addig a Zsolnai kerületben ez az arány csak 49,5 százalék.

A kutatás rámutatott arra, hogy a túlzott alkoholfogyasztás összefügg a dohányzással. Azon diákok, akik mindennap dohányoznak, nagyobb arányban rúgnak be rendszeresen, mint azok, akik alig cigiznek. Az adatok alapján a legtöbbször azok a diákok rúgtak be, akik tömény alkoholt ittak.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?