Miből lesz a kaméleon...

H. NAGY PÉTER

Az állat színváltó képessége kiválóan alkalmas arra, hogy a kaméleonszerűség fogalommá váljon, és bekapcsolódjon a kulturális metaforák termelődésébe. Következzen egy rövid körkép az érdekesebb „kaméleonokról”.

Az egyik legnagyobb hatású rendező a filmtörténetben egy olyan eredeti szemléletű alkotó volt, aki nem hogy idegenkedett volna a tömegfilmek alapműfajaitól, hanem rendre legeket hozott létre azokon belül. Ezt a kitűnő rendezőt Steven Spielberg egy interjúban kaméleonhoz hasonlította, abból a nyilvánvaló megfontolásból, hogy szerinte a mester nem forgatott két ugyanolyan stílusú filmet, újabb és újabb műfajokon belül alkotott maradandót, miközben minden egyes filmjén ott van az összetéveszthetetlen kézjegy. Spielberg volt az, aki ennek a rendezőnek nem direktorként jegyzett, utolsó, félbe hagyott filmjét befejezte (A. I. – Mesterséges értelem). Ez a rendező, az egyik legszínesebb kaméleonunk nem más, mint Stanley Kubrick. Legalább 8 remekmű fűződik a nevéhez, melyek közül a 2001: Űrodüsszeia látványvilága a mai napig megállja a helyét (mintha nem tudna mellette elhúzni a technológia).

Második példánk a Rango című animációs mestermunka (rendezte Gore Verbinski). A történet szereplői sivataglakó állatok (meg egy közéjük csöppent kaméleon), akik vízhez szeretnének jutni; ennek érdekében összefognak, ám a gonosz polgármester és bandája – némi haszon reményében – átveri őket. Por Citynek szüksége van egy hősre, akiben hinni tud a korrupció közepette; erre Rango eleinte nem igazán alkalmas, mert különféle szerepeket játszik. Aztán mégis megoldja a dolgot a Nyugat Szellemének köszönhetően. Ez többszörösen ironikus gesztus, ugyanis Rango blöfföl, de aztán tényleg találkozik egy fickóval a végső fordulat előtt, aki lelket önt belé. A Nyugat Szelleme tehát olyan mítoszként lepleződik le a Rangóban, amely nincs jelen, ám a figurának köszönhetően mégis működik. Ahogyan a történet eltávolodik, majd újra meg újra visszacsatolódik a western műfajához, van itt minden: messziről jött idegen, kocsmajelenet, bankrablás, lovas üldözés, pisztolypárbaj stb., ám mindez módosítva, ami azt sugallja, hogy a western olyan, mint főhősünk: egy rendkívül sokszínű kaméleon. A celluloid mítosz az ilyen mintázatokkal összeszövődve újra él.

Harmadik példánk egy kulcskarakter a kaméleonszerűség palettáján. A Machete gyilkol című film egy álreklámmal kezdődik (amiről később kiderülhet, hogy mégsem „ál”), ahogy ezt Robert Rodriguez forgatókönyvíró-rendező munkái kapcsán megszokhattuk. Ebben az esetben azonban van egy slusszpoén. A szereposztás ismertetése közben egyszer csak ezt halljuk: „Justin Bieber lesz Bébé. Lady Gaga pedig [hatásszünet] azt alakít, akit csak akar”. Telitalálat. Ez a mondat bizony meghosszabbítható, és úgy hat, mintha Gaga a lehetséges filmen belül is úgy tevékenykedne, mint más médiumokban vagy a zenei világban. Aztán jön a Machete gyilkol szellemes megoldása: Walton Goggins, Cuba Gooding Jr., Lady Gaga és Antonio Banderas alakítják az El, illetve La Cameleón nevű orgyilkost, aki rövid filmbeli pályafutása alatt háromszor is átvedlik. Ez a játék remekül passzol a Gaga-féle megoldásokhoz.

Végül ehhez kapcsolódva idézzünk fel egy képet. Történt egyszer, hogy Lady Gaga egy újabb különös jelmezben jelent meg a nyilvánosság előtt. A ruházat, a paróka és a smink Boy George, a híres új hullámos előadó stílusából és Picasso ismert festményének, a Tükör előtt álló lánynak a reprodukciójából tevődött össze. Így jött létre Girl George, akinek kettőssége egyrészt arra utalt, hogy a művészet és a popkultúra nem szeparálható el egymástól, másrészt arra figyelmeztetett, hogy az idegenség és a másság elismerésével, illetve a társadalmi előítéletek lebontásával olykor még mindig hadilábon állunk. Harmadrészt: a gesztus felidézte Boy George, illetve a Culture Club talán leghíresebb slágerét, a Karma Chameleon című dalt. Ez volt az, amely anno új értelmet adott annak a közhelynek, hogy „kaméleonok” nélkül nem csak sokkal színtelenebb, de érdektelenebb és élhetetlenebb lenne a világ. Innen nézve Gaga mintázata egyáltalán nem véletlenszerű, a külső nemcsak a művész érzelmi állapotának megfelelően változik, hanem a szerint is, hogy a színek és a magatartás milyen szélesebb körből származó többletinformációval kapcsolódik össze. Ezért Lady Gaga a sokszínűséget is új horizontba helyező metakaméleon.