Menekülttábort ezentúl csak helyi jóváhagyással

Pozsony. Menekülttábort a jövőben csak a községekkel együttműködve lehet majd létrehozni. Azaz a továbbiakban nem fordulhat majd elő, hogy a polgárok tiltakozása ellenére és beleegyezésük nélkül létesítsenek egy menekülttábort, ahogyan azt a közelmúltban a csallóközi Nagyszarván történt.

Pozsony. Menekülttábort a jövőben csak a községekkel együttműködve lehet majd létrehozni. Azaz a továbbiakban nem fordulhat majd elő, hogy a polgárok tiltakozása ellenére és beleegyezésük nélkül létesítsenek egy menekülttábort, ahogyan azt a közelmúltban a csallóközi Nagyszarván történt. A táborok létrehozásának feltételeit a menekültjogi törvény rendezi, és már a parlamentben van a norma módosító tervezete; az emberjogi bizottság javasolja a módosítás elfogadását. „Azonkívül, hogy együtt kell működni a községekkel, a törvénynyel összefüggő községi kiadásokat az állami költségvetésből kell téríteni, és azok a községek, melyek területén ilyen intézményt létesítenek, kárpótlást kaphatnak. A törvény a kárpótlás módját is meghatározza: személyenként, illetve ágyanként a község évi kétezer koronát kapna hozzájárulásként a költségvetéshez szabad felhasználásra. A szarvai menekülttáborban 200 ágy van, ez 400 ezer korona hozzájárulást jelentene a község költségvetéséhez” – magyarázta lapunknak A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?