Megkezdődött a népszavazás, két fontos kérdésben mondhatnak véleményt

referendum-TASR

Megnyitottak a szavazóhelyiségek, megkezdődött a Demokraták által kezdeményezett népszavazás. A szavazásra jogosult lakosok 7 és 22 óra között adhatják le szavazólapjukat.

Szlovákia történetének 10. népszavazásán a lakosok két kérdéssel kapcsolatban nyilváníthatnak véleményt:

1. Az egyik, hogy egyetértenek-e az úgynevezett élethosszig tartó, például Robert Fico (Smer) miniszterelnöknek járó járadék eltörlésével.

2. A másik, hogy egyetértenek-e a Különleges Ügyészség (ÚŠP) és a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) újjáalakításával.

Mi kell ahhoz, hogy szavazhassunk?

A népszavazást Szlovákia köztársasági elnöke hirdeti ki, ha azt legalább 350 ezer állampolgár petícióval kéri. A népszavazás kihirdetéséről szóló petíciót a parlamenten kívüli Demokraták párt kezdeményezte

A szavazóhelyiségek 7 és 22 óra között tartanak nyitva, a szavazásra jogosult személyek a lakóhelyük szerinti szavazókörzetben szavazhatnak, illetve a lakóhelyen kívüli szavazáshoz szükséges szavazói igazolvánnyal bármelyik szlovákiai szavazóhelyiségben.

A népszavazáson az a szlovák állampolgár vehet részt, aki legkésőbb a népszavazás napján betölti a 18. életévét. A Statisztikai Hivatal adatai alapján több mint 4,33 millió lakos jogosult a szavazásra, közülük több mint 112 ezren először szavazhatnak. 

Ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen, a szavazásra jogosult állampolgárok több mint felének részt kell vennie rajta és az érvényes szavazatok abszolút többségével kell döntenie a kérdésekről.

Mit vigyünk magunkkal?

A választópolgár a szavazóhelyiségben köteles személyi igazolványa bemutatásával igazolnia személyazonosságát a körzeti választási bizottság előtt. Aki szavazói igazolványt igényelt, annak a személyi igazolványával együtt kell azt bemutatnia. A választási bizottság a szavazói igazolványt a választói névjegyzékhez csatolja. A szavazólap és a boríték átvételét a választó saját kezű aláírásával igazolja a választói névjegyzékben.

Szavazni csak a szavazólapok kitöltésére kijelölt helyiségben lehet. Annak a választópolgárnak, aki egészségügyi vagy más okból nem tudja önállóan kitölteni a szavazólapot és ezt a szavazás előtt jelzi a választási bizottságnak, jogában áll magával vinni a szavazólapok kitöltésére kijelölt helyiségbe egy másik, erre alkalmas személyt, aki az ő utasításai és a törvény szerint kitölti a szavazólapot, beteszi a borítékba, majd az urnába. Ez a személy nem lehet a körzeti választási bizottság tagja. 

Az a választópolgár, aki súlyos, különösen egészségügyi okokból nem tud megjelenni a szavazóhelyiségben, jogosult az önkormányzatot, illetve a népszavazás napján a körzeti választási bizottságot megkeresni azzal a kéréssel, hogy hordozható szavazóurnát szállítsanak ki számára.

A belügyminisztérium június 29-én tájékoztató vonalat létesített a népszavazásra, a 0961 577 166-os vagy a 0961 577 167-es telefonszám ma urnazárásig, vagyis 22 óráig hívható. 

A közbiztonság, valamint a népszavazás zavartalan, békés és törvényes lebonyolítását az egész nap folyamán a rendőrség felügyeli – tájékoztatott Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?