Többtucatnyi állami támogatást számoltak át

euro penz

A létminimumtól számos állami támogatás összege függ. Többtucatnyi szociális juttatást számoltak, illetve számolnak át, de nem egyszerre – van, amit már most júliustól módosítottak, és van, amit csak januártól változtatnak meg.

A súlyosan egészségkárosodottak már a nyártól egy picivel több állami hozzájárulásra számíthatnak. A szállítási támogatás összege 5 euróval 150,72 euróra emelkedett, és a diétás étkezési költségekhez való hozzájárulás is nőtt pár euróval: az első csoportban 54,81 euróra, a másodikban 27,41 euróra, a harmadikban pedig 16,44 euróra változott. A járművek üzembentartási támogatása a nyártól 49,30 euró.

Továbbá, a létminimum összege hatással van a minimális tartásdíjra, a munkaerőpiacon végrehajtott aktív intézkedésekkel összefüggő hozzájárulásokra, a fiatal felnőtt önállósodását elősegítő támogatásra, a nevelőszülőknél levő gyermekkel összefüggő különböző hozzájárulásokra – ezek mind júliustól emelkedtek, bár esetenként csak pár eurós vagy centes módosításról van szó. Az árvák ezentúl 4 euróval több, azaz 94,37 euró póttartásdíjra számíthatnak. 50 euróval – 1374,13 euróra nőtt – a nevelőszülői gondoskodás megszűnésekor jóváhagyható egyszeri hozzájárulás összege. Mostantól 10 euróval többre – 269,62 euróra – jogosultak a 10 évesnél kisebb gyerekeket gondozó nevelőszülők, a 10–15 éves gondozottak után 310,07 euró, a 15 évnél idősebbek után pedig 337,03 euró jár. Júliustól 11 euróval nőtt az abszolvensi gyakorlat elvégzésére jóváhagyható hozzájárulás, ezentúl 295 euró.

Ösztöndíj

Ugyancsak a létminimummal függ össze a szociális ösztöndíj nagysága. A közép-, tanonc- és főiskolák diákjainak szokták jóváhagyni, a konkrét összeg függ az előmeneteltől, valamint attól is, a diák milyen messze lakik az oktatási intézménytől, miközben az ösztöndíj felső határa a létminimum 50 százaléka, azaz szeptembertől a középiskolások számára 67,405 euró.

Januártól változik

Jövő év elejétől az adóalap nem adóköteles része – ami a létminimum 21-szerese – 6199,62 euró lesz évente (516,635 euró havonta). A szociális ügyi hivatalok 2027 januárjától egy picivel – mintegy 8 euróval – több gyermekgondozási segélyt folyósítanak majd. Az a szülő, aki a gyes előtt nem volt jogosult anyasági támogatásra, januártól 379,10 euró gyest fog kapni, most 364,80 eurót folyósítanak. Az a szülő, akinek folyósítottak anyasági támogatást, az új évtől 519,70 euró gyesre számíthat a jelenlegi 500 euró helyett.

A gyesen kívül a szociális ügyi hivatal folyósítja a családi pótlékot is. A gyestől eltérően ennek az összege már nem függ a létminimumtól: 2024-től a kormány dönt az esetleges emeléséről. Idén egyelőre nem jelentettek be változást, úgyhogy változatlanul 60 euró jár egy gyermek után.

Szociális segély

A szociális segélyeket minden év januárjában valorizálják, a létminimum alakulásától függően. A segély konkrét összege a rászorultság mértékétől, azaz a segélyért folyamodó család anyagi helyzetétől és a családtagok számától függ. A szociális segély alapösszege januártól 93,20 euró lesz, a lakhatási hozzájárulás 104 euróra, a gyermektartási támogatás pedig 25,10 euróra nő.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?