Kiveszőben a magázás…

Számos országban mindennapos, széles körben elfogadott a tegeződés, például Izlandon. Azon országokban, ahol a tegeződés dívik, a tiszteletadást más udvariassági formulákkal oldják meg. Mivel én a 20. és 21. században élek (csehszlovákiai és szlovákiai magyarként), értelemszerűen a saját korszakomra vonatkozóan nyúlok e témához. Személyesen ismerek olyanokat a Csallóközben, akik napjainkban is magázzák szüleiket. És ezt egyáltalán nem szégyellik. Miért is kellene, hiszen számukra gyerekként ez vált természetessé. Kisgyerekként mindig annak voltam fültanúja, hogy az idősebb embereket a fiatalabbak magázták. Ez a tisztelet jele, mondták. Bennem is így rögzült e szép szokás. Számomra természetes, a belsőmből fakadó igény, hogy egy nálam idősebb embert nem tegezek le. Magyarországon viszont életkortól függetlenül mind általánosabb a tegeződés. Már csak kevesek tartanak igényt a magázódásra. Felborzolja a lelkem, ha egy korosabb ember, akivel először találkozom, elvárja tőlem is a tegeződést. Úgy érzem, ha letegezném, nem tisztelném meg kellőképpen. 

Mondhatják, hogy napjainkban felesleges ezen gondolkodni, mert a nyitottság, a közvetlenség meggyökeresedése folytán elfogadott a tegeződés (ráadásul – történelmi léptékben – a magyarban a tegeződés számít régebbi szokásnak). Talán. Én azonban még mindig jobbnak vélem a ragaszkodást e számomra fontos hozzáálláshoz, mint bárkit bárhol letegezni. Jobb, mint amit a világhálón látni, amely olyan terepet nyújt, ahol emberek milliárdjai véleményezhetnek különféle híreket, eseményeket, történéseket, videókat… Az első hozzászólások után gyakori, hogy a vélemények hirtelen politikai, nemzetiségi vagy egyéb jellegű gyalázkodássá durvulnak, persze tegező módban és sokszor névtelenül. Még szerencse, hogy ettől jól érezhetik magukat. 

Ön, uram, asszonyom, hölgyem, maga (ezt némelyek vidékies, falusi stílusúnak tartják), te. A tisztelt olvasó vajon melyiknek örülne? Mindenki válasszon kedvére! Ám gondoljanak közben arra, hogy noha nem mindenki nevelkedett ugyanúgy, és ezért talán másként is viszonyulunk másokhoz, nem elsősorban a másik megszólítását illető választástól ember az ember. A mindennemű változatosság az emberiség egyik mozgatórugója, amely az eltérő részletek ellenére nem távol kellene hogy tartson bennünket, hanem össze kellene hogy kössön. Amennyiben ezt sikerül megérteni, akkor akár bajban is könnyebb segítséget kérni, még ha bizonytalan is az ember a másik megszólításában.