Reggel 7 órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, elkezdődött a tizedik népszavazás Szlovákia történetében. Két kérdésről dönthet a lakosság, az egyik bizonyos életjáradékok, például Robert Fico (Smer) kormányfő életjáradékának eltörlése, a másik a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) újbóli létrehozása. Este tízig lehet szavazni, érvényes személyi igazolvánnyal.
🔴 ÉLŐ: Nyugodt mederben, fennakadások nélkül zajlik a népszavazás
12:29 – Jaroslav Naď: A népszavazás az emberekről, nem pedig a politikusokról szól
A Demokraták elnöke, Jaroslav Naď a közösségi oldalán arra buzdította a választókat, hogy vegyenek részt a szombati népszavazáson. Bejegyzésében hangsúlyozta: szerinte a referendum középpontjában nem a politikusok, hanem az emberek mindennapi problémái állnak.
Naď szerint a népszavazás a szülőkről szól, akik hónapról hónapra azon gondolkodnak, miről kell lemondaniuk ahhoz, hogy ki tudják fizetni a számláikat; a nyugdíjasokról, akiknek évtizedek munkája után a gyógyszerek és az élelmiszer között kell választaniuk; a vállalkozókról és kisvállalkozókról, akiket az új adók és járulékok miatt bezárásra vagy elbocsátásokra kényszerítettek.
A pártelnök emellett megemlítette az alkalmazottakat is, akiknek a fizetése szerinte már nem ér annyit, mint korábban, a fiatalokat, akik külföldön képzelik el a jövőjüket, a családokat, amelyek biztonsági okokból aggódnak gyermekeikért, valamint a bűncselekmények áldozatait, akik úgy érzik, hogy az állam inkább az elkövetőkkel, mintsem velük szemben tanúsít megértést.
„A népszavazás nem a politikusokról szól. Arról szól, hogy az állampolgárok képesek-e még azt mondani: elég. Hogy hagyjuk-e elvenni az igazságosságot, a felelősséget és az alapvető tisztességet, vagy kiállunk értük. Én a szavazatommal kiálltam mellettük, és erre ösztönzök mindenkit” – írta posztjában Jaroslav Naď.
12:18 – Leadták szavazatukat a Demokraták politikusai
A párt elnöke, Jaroslav Naď korábbi védelmi miniszter Nagyborsán járult az urnákhoz. A Demokraták egyik alelnöke, Juraj Šeliga a pozsonyi Ľudmila Podjavorinská Gimnáziumban szavazott, míg a másik alelnök, Eduard Heger volt kormányfő a pozsonyi Bilíkova utcai gimnáziumban adta le a voksát.
11:38 – Kizárólag személyi igazolvánnyal lehet szavazni
A népszavazáson részt venni kívánó választópolgár köteles a szavazóhelyiségbe érkezéskor igazolni személyazonosságát érvényes személyi igazolvány felmutatásával. Amennyiben a választópolgár nem a lakóhelyén szavaz, a személyi igazolvány mellett szavazási igazolványt is be kell mutatnia, amelyet a választási bizottság bevon, és a választói névjegyzékhez csatol – áll a belügyminisztérium weboldalán lévő tájékoztatóban.
A népszavazáson való részvételre minden olyan szlovákiai állampolgár jogosult, aki a parlamenti választásokon is szavazati joggal rendelkezik, vagyis a népszavazás napjáig betöltötte 18. életévét.
10:41 – Nyitra megyében eddig problémamentesen zajlik a népszavazás
A régió valamennyi szavazóhelyisége reggel 7 órakor megnyílt szombaton. Egy nyitrai járásbeli szavazókörben kisebb fennakadás történt, mivel egy választási bizottsági tag nem jelent meg időben, azonban a problémát gyorsan megoldották a pótlásával.
A járási választási bizottságok elnökei szerint eddig sem incidensről, sem bejelentésről nem érkezett információ.
10:33 – A rimaszombati járásbeli Balogfalván tovább tart a referendum, 22.30-ig hosszabbították meg a szavazást
A településen csak késve nyílt meg a szavazóhelyiség, reggel 7.30-kor kezdődött a voksolás. Az esetet a járási választási bizottság is megerősítette. A késés hátterében az áll, hogy az választási bizottság jegyzőjénél egészségügyi problémák jelentkeztek, és mivel ő kezelte a választói névjegyzéket is, így az átmenetileg nem állt a bizottság rendelkezésére.
9:50 – Súlyos okok esetén mozgóurnát is lehet igényelni
Amennyiben a választópolgár súlyos – elsősorban egészségügyi – okból nem tud megjelenni a szavazóhelyiségben, de szeretne részt venni a népszavazáson, kérheti az illetékes választási bizottságtól a mozgóurna kiküldését – tájékoztatta weboldalán a lakosságot a belügyminisztérium.
Mozgóurnával csak azon szavazókör területén lehet voksolni, amelyhez az érintett választási bizottság tartozik. A választó egyetlen szavazólapot kap, amelyen két kérdés szerepel: mindkettőnél az „igen” vagy a „nem” válasz egyikét kell megjelölni. Egy kérdésnél csak egy válasz jelölhető meg, ellenkező esetben a szavazólap érvénytelen.
A kitöltött szavazólapot borítékba kell helyezni, majd azt az urnába kell dobni. Amennyiben a választó hibát vét a kitöltés során, a bizottság új szavazólapot biztosít számára a rontott példány helyett.
9:36 – Az országos rendőrfőkapitány-helyettes, Rastislav Polakovič közölte, a rendőrség folyamatosan figyelemmel kíséri a szavazás menetét az ország valamennyi régiójában, és kész reagálni minden olyan eseményre, amely veszélyeztetheti a közrendet, illetve a referendum biztonságos lebonyolítását.
9:21 – A szombati népszavazáson a kórházban fekvő betegek, valamint a szolgálatot teljesítő egészségügyi dolgozók is leadhatják szavazatukat a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP).
8:30 – A népszavazás szavazóhelyiségei szombat reggel országszerte időben megnyíltak, egyetlen kivétellel
A Rimaszombati járásban fekvő Balogfalva egyik szavazókörében a jegyzőnél egészségügyi probléma lépett fel, ezért itt késve kezdődik a voksolás.
A választási bizottság elnöke, Eduard Burda, valamint a belügyminisztérium választási, népszavazási és politikai pártokért felelős osztályának vezetője, Martin Gajdoš a reggeli sajtótájékoztatón számolt be az esetről. Gajdoš tájékoztatása szerint a probléma miatt az adott szavazókörben nem állt rendelkezésre a választói névjegyzék, amelyet a jegyző kezelt, ezért a szavazás megkezdését el kellett halasztani. Hozzátette: a helyzet várhatóan rövid időn belül rendeződik.
Az ország többi szavazókörében nem jelentkeztek problémák. A hatóságok szerint minden választási bizottság megfelelően felkészült a népszavazás lebonyolítására. Összesen 5542 szavazóhelyiség áll a választók rendelkezésére, további három bizottság pedig a külföldről érkező levélszavazatok feldolgozását végzi.
Burda közölte: a testület folyamatosan figyelemmel kíséri az esetleges problémákat, és szükség esetén a tagok a helyszínen is ellenőrzést végezhetnek.
A rendőrség tájékoztatása szerint eddig nem történt rendbontás. A hatóságok megerősített jelenléttel biztosítják a népszavazás lebonyolítását, a voksolás egyelőre zavartalanul zajlik.
8:15 – A népszavazás akkor érvényes, ha a voksoláson a szavazásra jogosult választópolgárok több mint fele részt vesz, és a döntést a résztvevők több mint fele támogatja.
Mindez azt jelenti, hogy legalább 2,2 millió szlovákiai állampolgárnak kellene szavazóurnához járulnia szombaton.
8:00 – A népszavazást Szlovákia köztársasági elnöke hirdeti ki, ha azt legalább 350 ezer állampolgár petícióval kéri. A népszavazás kihirdetéséről szóló petíciót a parlamenten kívüli Demokraták párt kezdeményezte.
A szavazóhelyiségek 7 és 22 óra között tartanak nyitva, a szavazásra jogosult személyek a lakóhelyük szerinti szavazókörzetben szavazhatnak, illetve a lakóhelyen kívüli szavazáshoz szükséges szavazói igazolvánnyal bármelyik szlovákiai szavazóhelyiségben.
A népszavazáson az a szlovák állampolgár vehet részt, aki legkésőbb a népszavazás napján betölti a 18. életévét. A Statisztikai Hivatal adatai alapján több mint 4,33 millió lakos jogosult a szavazásra, közülük több mint 112 ezren először szavazhatnak.
Ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen, a szavazásra jogosult állampolgárok több mint felének részt kell vennie rajta és az érvényes szavazatok abszolút többségével kell döntenie a kérdésekről.
Mit vigyünk magunkkal?
A választópolgár a szavazóhelyiségben köteles személyi igazolványa bemutatásával igazolnia személyazonosságát a körzeti választási bizottság előtt. Aki szavazói igazolványt igényelt, annak a személyi igazolványával együtt kell azt bemutatnia. A választási bizottság a szavazói igazolványt a választói névjegyzékhez csatolja. A szavazólap és a boríték átvételét a választó saját kezű aláírásával igazolja a választói névjegyzékben.
Szavazni csak a szavazólapok kitöltésére kijelölt helyiségben lehet. Annak a választópolgárnak, aki egészségügyi vagy más okból nem tudja önállóan kitölteni a szavazólapot és ezt a szavazás előtt jelzi a választási bizottságnak, jogában áll magával vinni a szavazólapok kitöltésére kijelölt helyiségbe egy másik, erre alkalmas személyt, aki az ő utasításai és a törvény szerint kitölti a szavazólapot, beteszi a borítékba, majd az urnába. Ez a személy nem lehet a körzeti választási bizottság tagja.
Az a választópolgár, aki súlyos, különösen egészségügyi okokból nem tud megjelenni a szavazóhelyiségben, jogosult az önkormányzatot, illetve a népszavazás napján a körzeti választási bizottságot megkeresni azzal a kéréssel, hogy hordozható szavazóurnát szállítsanak ki számára.
A belügyminisztérium június 29-én tájékoztató vonalat létesített a népszavazásra, a 0961 577 166-os vagy a 0961 577 167-es telefonszám ma urnazárásig, vagyis 22 óráig hívható.
A közbiztonság, valamint a népszavazás zavartalan, békés és törvényes lebonyolítását az egész nap folyamán a rendőrség felügyeli – tájékoztatott Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.