A rendőrség kiderítette, hogy a gyermek súlyosan elhanyagolt körülmények között élt.
Gyilkossággal vádoltak meg egy házaspárt az Egyesült Államokban, Michigan államban, miután meghalt hétéves fiuk. A rendőrség szerint a gyermek hosszú időn keresztül nem megfelelő körülmények között élt, és extrém elhízásban szenvedett, ami súlyosan megterhelte a szervezetét.
A CNN beszámolója szerint a boncolás során megállapításra került, hogy a fiú halálát súlyos szívbetegség okozta. Az orvosok rámutatnak, hogy az ilyen jellegű megbetegedések gyakran fordulnak elő rendkívül nagy testsúlyú embereknél – a gyermek testtömegindexe (BMI) meghaladta a 70-et, ami többszöröse az ilyen korú gyermekeknél megszokottnak.
Fél évig nem fürdették meg
A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy a gyermek nem járt iskolába, a család pedig rossz higiéniai állapotú házban élt. A nyomozók a szülők vallomásai alapján a mindennapi gondoskodás körülményeit is vizsgálták.
Az édesanya elismerte, hogy hosszú hónapokon keresztül nem fürdette meg a fiát, helyette csupán nedves törlőkendőkkel tisztította. A rendőrség szerint a gyermek étrendjének jelentős részét sós rágcsálnivalók, hasábburgonya és cukrozott üdítőitalok tették ki.
Mindkét szülő tagadja a felelősségét, és arra hivatkozik, hogy mentális problémákkal küzdenek. A bíróság ennek ellenére emberöléssel és kiskorú bántalmazásával is vádat emelt ellenük. Amennyiben bűnösnek találják őket, akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetők.
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.