A 2025-ös év legjelentősebb kibertámadásai közé tartozott a Szlovák Geodéziai, Térképészeti és Kataszteri Hivatal (ÚGKK) informatikai rendszereinek megbénítása, valamint az iskolák és más közintézmények ellen irányuló bombafenyegetések. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) emellett a zsarolóvírusos (ransomware) támadások számának növekedését, valamint az adathalász kampányok erősödését is regisztrálta. Mindez az NBÚ által a honlapján közzétett, Szlovákia 2025. évi kiberbiztonsági helyzetéről szóló jelentésből derül ki.
A kataszteri hivatal elleni támadás volt az elmúlt évek egyik legsúlyosabb kibertámadása
A hivatal szerint az ÚGKK rendszereinek feltörését követően több állami intézmény is felülvizsgálta informatikai infrastruktúrájának kiberbiztonsági ellenálló képességét, különös tekintettel a nyilvánosan elérhető eszközökre, rendszerekre és szolgáltatásokra. Ennek keretében behatolási teszteket végeztek, ellenőrizték a nyilvánosan hozzáférhető szolgáltatásokat, valamint ismert sérülékenységek szempontjából auditálták a hálózatra csatlakoztatott eszközöket.
Az NBÚ a 2025-ös év harmadik negyedévének legjelentősebb eseményeként említi, hogy a célzott kibertámadás következtében a Jaguar Land Rover (JLR) több országban is kénytelen volt leállítani termelését és központi informatikai rendszereit. A támadás Szlovákiára is jelentős hatással volt.
A jelentés emlékeztet: a nyitrai gyár megelőző intézkedésként lekapcsolta helyi informatikai rendszereit, hogy megakadályozza a támadás továbbterjedését. A termelés újraindítása Szlovákiában más országokhoz képest jelentősen elhúzódott. A JLR fokozatosan állította helyre pénzügyi és logisztikai rendszereit – köztük a számlázást, a járművek nyilvántartását és a pótalkatrészek elosztását –, a nyitrai üzem azonban csak októberben tért vissza teljes kapacitással.
Ez Szlovákia számára nemcsak azonnali termeléskiesést eredményezett, hanem a beszállítói lánc működését is megzavarta. A helyi alkatrész-beszállítók késedelmes számlázással és az átlátható tájékoztatás hiányával szembesültek, ami jelentős likviditási nyomást gyakorolt rájuk.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.