Mást kell keresni a dolog mögött

Komárom. „Fehér Miklós, Nyitra megye önkormányzati alelnöke valótlanságot állított, amikor azt nyilatkozta az Új Szónak, hogy egy koronáért akarom megvásárolni az egykori szemkórház épületét” – mondta a hét végén lapunknak Szabó Kamill, a Dunaj Petrol Trade Részvénytársaság vezérigazgatója.

„A vételi szándékot természetesen nem tagadom, hiszen a Milan Belica megyei elnöknek címzett, 2003. június 12-i levelemben valóban kérvényeztem az ingatlan megvásárlását, de árajánlat nem szerepelt a beadványban” – tette hozzá. A szóban forgó kérvényben egyebek között az áll, hogy a Dunaj Petrol Trade az ingatlant tárgyi betétként kívánja felhasználni egy részvénytársaság alapítása során, amelynek feladata egy magánkórház működtetése lenne. Ebben az intézményben elsősorban sebészeti beavatkozásokat végeznének, a jelenleg elérhető legmagasabb műszaki színvonalon – szól az indoklás. „Sem eredeti beadványunkra, sem a december 12-én írt sürgető levelünkre a mai napig nem kaptunk választ. Pedig az elsőt tudomásulvételre a megyei közgyűlés egészségügyi bizottságához, a másodikat pedig már Fehér Miklóshoz és a testület pénzügyi bizottságához is eljuttattuk – magyarázta Szabó Kamill. – Annyit mindenképpen elvártunk volna, hogy a megyei önkormányzati hivatal nagyobb professzionalizmussal végezze munkáját, és legalább válaszra méltassa beadványunkat.” A vezérigazgató közölte, hogy a személyét ért vádaknak semmi közük a kórházban zajló eseményekhez. „Tisztában vagyok a karcsúsítás szükségességével, de mint magánember a város lakosságának túlnyomó részével egyetemben elítélem azt a módot, ahogyan a leépítések és elbocsátások folynak. Ugyanakkor az én nevem nem szerepel az igazgatónő leváltását indítványozó 18 MKP-tag aláírása között – mondta. – Mi több, cégünk a mai napig kedvezőbb fizetési határidőket biztosít a kórház számára, mint más kereskedelmi partnereinek, ami ugyancsak jóindulatunk bizonyítéka. Ezenkívül az elmúlt években több millió korona adománnyal is támogattuk az intézményt. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem Kráľ Katalin igazgatónő dönt az ingatlanok eladásáról, hiszen ez a hatáskör a megyei képviselő-testületet illeti. A háttérben egészen mást kell keresni. Fehér Miklós múlt heti nyilatkozatával megkezdte a közvélemény hangolását a személyem ellen.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?