Lassan megszűnnek a tabutémák

Korábban nem illett szólni az RMDSZ belső ügyeiről vagy a magyar egyházakon belüli dolgokról, egyáltalán a magyar intézményeken belüli vitás, kényes kérdésekről. Hamar rájöttünk, hogy ez nem egészséges.Somogyi Tibor felvétele Erdélyből miért csak a Szabadság képviseltette magát a pozsonyi konferencián?

Mások is kaptak meghívót, feltehetően fontosabb dolguk akadt, ezért nem tudtak eljönni. Mi először vettünk részt az európai kisebbségi lapok találkozóján; kaptunk ugyan meghívót a tavalyi mallorcai konferenciára is, de nem volt pénzünk útiköltségre, ezért nagyon örültünk, hogy az idén hozzánk közelebb eső helyszínen szervezték a találkozót.

Bemutatná a Szabadságot?

A Szabadság egyike annak a kilenc romániai magyar nyelvű napilapnak, amelyek 1989 után nem szűntek meg. Két országos lap van – Kolozsváron és Bukarestben –, a többi helyi regionális napilap. A regionális lapok általában egy megyét fednek le. A Szabadság a többi regionális lappal ellentétben négy megye – Kolozs, Fehér, Besztercenaszód és Szilágy – magyar olvasóközönségének szól. A Szabadság 1989. decemberében jött létre, a romániai forradalom alatt, egy volt kommunista lapból. A szerkesztőség kevésbé kompromittált része átvette a hatalmat, a kompromittáltak pedig önként távoztak. Tehát eléggé tiszta lappal indultunk, és az első cikk arról szólt, hogy nem vállalunk jogfolytonosságot az előző újsággal. Később volt egy fiatalítási folyamat, azért is, mert korábban csak románul lehetett újságírást tanulni a pártfőiskolán. 1993-94-ben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében létrejött a magyar újságírói szak, mellyel nagyon jó az együttműködésünk, a diákok nálunk gyakornokoskodnak. A szerkesztőségi átlagéletkor most 31 év.

Nem hiányzik a tapasztalat?

Néha az idősebbek tapasztalatlanabbak, az 1989-től ott dolgozó fiatalok pedig a 12 év alatt értékes tapasztalatokra tettek szert. Tízezres példányszámmal jelenünk meg, és régiónkban piacvezetők vagyunk, annak ellenére, hogy Kolozsvár lakosságának csak negyede magyar. A Szabadság magántulajdonban, éspedig a szerkesztőség tulajdonában van. A szerkesztőség tagjai létrehoztak egy civil szervezetet, a Minerva Művelődési Egyesületet, és annak vezetése a mindenkori szerkesztőség bizonyos funkcióit betöltő emberekből áll. Bevételünk kétharmada az eladásból, egyharmada reklámból származik. Kaptunk az Illyés Alapítványtól MTI- és egyéb szolgáltatást is, de ez csepp a tengerben. Állami támogatásban sohasem részesültünk, bár előfordul, hogy az RMDSZ közzétesz nálunk egy-egy politikai mellékletet.

A kilenc magyar lap között létezik-e valamiféle versengés?

A helyi napilapok egymás között nemigen konkurálnak, inkább mozaikszerűen, területileg kiegészítik egymást.

És a román lapokkal képesek felvenni a versenyt?

A helyi román lapokkal létezik bizonyos konkurencia. A magyarok is olvasnak románul, meg-megvásárolják a román lapokat, de ez elenyésző. Nem jellemző, hogy valaki lemondja a Szabadságot azért, hogy megrendeljen valamilyen román lapot, legfeljebb megrendeli mindkettőt. Ugyanígy részleges a konkurencia az országos napilapokkal, főleg a kolozsvári székhelyű Krónikával. A két lap egymás mellett megtalálta a maga helyét. A konkurencia inkább a reklámpiacon érvényesül, főleg a románokkal folyik harc. Hiába vagyunk piacvezetők, a potencionális hirdetők többsége román, és azok vagy nem tudják, vagy nem hiszik el – mert nem tudnak magyarul, nem olvasnak minket –, hogy piacvezetők vagyunk, vagy szándékosan nem akarják a hirdetések útján pénzhez juttatni a magyar lapokat. A helyi napilapok a kilencvenes évek végétől szorosan együttműködnek, például közösen lépnek fel reklámért, és hamarosan bejegyzik a helyi és regionális magyar lapkiadók egyesületét. Ez a közös fellépés oda vezetett, hogy mi egy olyan mozaik részének tekintjük magunkat, mely összességében egyfajta nagy erdélyi, magyar nyelvű országos napilapot képez, mely példányszáma már vetekedik az országos román lapokéval.

Mennyire szabad a Szabadság?

12 év alatt oda jutottunk, hogy már nem kell bizonygatnunk, a lapon sem kell feltüntetnünk, hogy függetlenek vagyunk, a lap címe alatt csak az áll: kolozsvári közéleti napilap. Függetlenségünket egyébként az is jelzi, hogy a lap a szerkesztőség tulajdonában van, nem áll mögöttünk egyetlen politikai szervezet vagy kormányszerv sem. Újságíróink a véleményüket a legszabadabb módon közölhetik. A szerkesztőségen belül a legmérsékeltebbtől a legradikálisabbig, a jobboldalitól a baloldaliig sokféle ember van, írásaik egyformán helyt kapnak az újságban, sőt a hivatásos újságírókon kívül a tollforgató értelmiség véleményét is a lehető legliberálisabb módon közöljük. Ezért sokan nem értik, hogy a Szabadság milyen irányultságú. Minket nem lehet beskatulyázni, mi a kolozsvári erdélyi magyar társadalom hű tükörképét mutatjuk be.

Mi érdekli elsősorban az önök olvasóit?

Főleg ami a saját közösségüket érinti, másodsorban a romániai országos helyzet, és csak harmadsorban érdekli az, hogy mi történik Magyarországon és a nagyvilágban. Természetesen egyéni érdeklődésbeli eltolódások lehetnek. A Szabadságban elsősorban helyi témákat és országos jelentőségű eseményeket dolgozunk fel, és nem csak magyar szempontból.

Vannak tabuk?

Vannak. Senki nem írt listát, hogy miről nem szabad beszélni, de például korábban nem illett szólni az RMDSZ belső ügyeiről vagy a magyar egyházakon belüli dolgokról, tehát egyáltalán a magyar intézményeken belüli vitás, kényes kérdésekről. Hamar rájöttünk, hogy ez nem egészséges, a dolgok elkendőzése nem orvosolja a problémákat, inkább ki kell beszélni őket. Az olvasók ugyan a szemünkre vetették, hogy magyar miért bántja és szidja a magyart, miért kell kiteregetni a szennyest, de a többség úgy gondolta, hogy a normális sajtónak az a szerepe, hogy a nyilvánosságot a társadalom minél több részébe bevezesse. Fokozatosan eltűnnek a tabutémák.

A romániai magyar politikusok hogyan viszonyulnak a kisebbségi sajtóhoz?

Ahogyan az érdekeik megkívánják, de ez konkrét személyektől függ. A kilencvenes évek elején elzárkóztak a sajtótól, most is előfordul, hogy visszautasítanak minket, egyesek viszont keresik a sajtónyilvánosságot. Nálunk megtalálhatók az RMDSZ véleményét tükröző és a pártot keményen bíráló cikkek is. Már nem próbálnak úgy rendelkezni a sajtóval, mintha az a sajátjuk lenne. Rájöttek, hogy érdekük a jó viszony kialakítása. De előfordult például, hogy a 2000-ben megválasztott szociáldemokrata kormánypárt egyszer megrótta a magyar lapokat, amiért nem tájékoztattak megfelelően a miniszterelnök egyik székely megyében tett látogatásáról. Ez óriási felháborodást váltott ki, ellencikkek jelentek meg arról, hogy a miniszterelnöknek nem azzal kell törődnie, milyen képet fest róla a sajtó, hanem hogy cselekedeteivel biztosítson magának tekintélyt. Bizonyos feszültség van, de mindent kibeszélünk.

Az anyagi gondokon kívül milyen problémákkal küszködik a Szabadság?

Teljesen megoldatlan a terjesztés. Kolozsváron kívül csak egyetlen terjesztő létezik: a posta. Rosszak az utak, rossz a szervezés. Reggeli napilap vagyunk, de sok helyre csak délután, este, sőt másnap érkezik meg az újság. Ezenkívül az újságpapírt is csak egyetlen üzem gyártja Romániában, ez is gond. Ráadásul most többféle, sajtóval kapcsolatos törvényt akarnak elfogadni, ami ellen több szakmai szervezet tiltakozik. Továbbra is problémás az újságíróképzés, mert bár magyarul is folyik, lehetne magasabb színvonalú. Hiányzik a gyakorlati képzés. Bár rendszeresen rendelünk tőlük riportokat, nem elég, ha csak mi foglalkoztatjuk a diákokat. A négy megyében ugyanis rengeteg a téma, mi meg kevesen vagyunk, az egyetemisták pedig kevés pénzért vagy fizetség nélkül is feldolgozzák azokat.

Egyébként Romániában jól fizetik az újságírókat?

Pocsékul. A legtöbb újságnál az újságírói átlag fizetés 100 dollár körül mozog, egy jobb helyzetben lévő lapnál esetleg 200-300 dollárt keresnek, de ez nem jellemző. Ezért a legtöbb újságíró megpróbál másodállásban is dolgozni valahol, hogy meg tudjon élni.