Kortárs táncban már őt díjazták

Egy éven belül a táncszakma két rangos elismerését kapta meg Mauer Milán, a Frenák Pál Társulat legifjabb tagja.

Egy éven belül a táncszakma két rangos elismerését kapta meg Mauer Milán, a Frenák Pál Társulat legifjabb tagja. Tavaly ilyenkor Fülöp Viktor-díjjal, pár héttel ezelőtt Az évad legjobb pályakezdő kortárs táncművésze díjjal jutalmazták.

Mauer Milán Pécsen, a művészeti gimnázium tánctagozatán végzett, majd Németországban tanult, s pályáját is ott kezdte javarészt klasszikus darabokban. Tavaly a P. P. Pasolini Projekttel nemcsak társulatot, stílust is váltott. Ezután került Frenák Pál csapatába, ahol saját megítélése szerint önmagára talált.

Négy Frenák-produkcióban láthatja már a közönség. Kettőbe belépett, kettőnek a születésében teljes valójával, testével-lelkével részt vett.

Tegnap például egy ekkora sárdarab esett ki a fülemből!

Akkor az InTimE iszapszólóját „táncolta” a vörös kanapén.

Furcsa figura ez. Nem is evilági lény. Már arra is gondoltam, hogy olyan, mint egy embrió. Keresi a fényt, a kiutat, hogy miképpen tudna már világra jönni. Aztán úgy dönt, hogy még marad egy picit. Pali szerint az elmúlást, a fáradtságot, az élet-halál közti létet kell megjelenítenem. Nagyon erősnek kell lennem a végén, hogy ne szálljak el azoktól az ingerhullámoktól, amelyeket előtte kapok, még kint, a színfalak mögött. A teljes nyugalmat kell megteremtenem. Pali magyarázatában az is szerepelt, hogy ez egy olyan lény, akinek vagy hat réteg sár a „bőre”. Látszólag ugyan semmit nem csinál, mégis történnek vele dolgok. Vibrál. Fontos, hogy közvetíteni tudja azt az érzetet, ami kitölti belül. Nem szabad megtörni ezt a vonalat, kérte Pali. Nagyon erős aura kell hozzá, amely száz-kétszáz méterig hat. Ez a legnehezebb, ezt megmutatni.

Mennyi időt vesz igénybe, míg a színfalak mögött sáremberré válik?

Tizenöt perc, míg a mezítelen testemre felviszem a holt-tengeri iszapot, majd egészen addig a pillanatig, amíg színre nem lépek, meleg vízzel kenegetem magam, hogy csillogjak a fényben. Van egy kis lavórom hátul, ott készülök, amikor a többiek már javában táncolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?