Kiderült, mikor érkezik a következő járványhullám és milyen erős lesz!

Belgium koronavírus

Az egészségügyi minisztérium szerint a koronavírus BA.4 és BA.5 alvariánsai fognak dominálni a következő járványhullámban.

A tárca közleménye szerint a koronavírus-járvány új hulláma valószínűleg gyengébb lesz, a fertőzések számának növekedése pedig nyár végén, illetve ősz elején várható.

Az egészségügyi minisztérium nem számít arra, hogy ugyanazokat az intézkedéseket kell majd végrehajtani, mint a korábbi hullámok során.

Mivel a lakosság többsége már szerzett védettséget vakcinával vagy a betegség leküzdésével, ezért a járvány összességében enyhébb lefolyásúvá válhat.

Hozzátették: a jelenlegi megbetegedéseknél, illetve kórházi ellátásra szoruló eseteknél egyértelműen az omikron-mutáció BA.4 és BA.5 alvariánsa mutatható ki, ami az őszi járványszezonban is domináns lesz.

A tárca hangsúlyozta, az új változatok esetében a védőoltások hatékonysága alacsonyabb, de még mindig elegendő ahhoz, hogy megvédje a kockázati csoportba tartozó személyeket a kórházba kerüléstől és a haláltól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?